Polanski-ügy - A rendező félmillió dolláros kártérítésben állapodott meg áldozatával

Los Angeles |

<p>A neves filmrendező, Roman Polanski 1993-ban beleegyezett abb, hogy félmillió dollár kártérítést fizessen az általa 1977-ben megerőszakolt, akkor kiskorú lánynak, és ezzel lezárja peres ügyét - derült ki törvényszéki dokumentumokból, amelyek azonban arra nem adnak választ, hogy a rendező valaha ténylegesen fizetett volna.</p>

Polanski és áldozata, Samantha Geimer 1993 októberében állapodott meg a kártérítésben. Az alku feltételei bizalmasak voltak, de az összeg nagysága a bírósági iratokból nyilvánosságra került, miután a felperes kétévi küzdelmet folytatott azért, hogy rábírja Polanskit a fizetésre.
    A pénteken a sajtó rendelkezésére bocsátott iratokból nem derül ki, hogy Polanski valaha is fizetett volna. A legutolsó, 1996. augusztusi keltezésű törvényszéki irat szerint a ma 76 éves rendező kamatokkal együtt 604 416 dollárral tartozott Geimernek.
    David Finkle, Polanski ügyvédje azt mondta, hogy nem emlékszik az ügy részleteire, és elzárkózott az eset kommentálásától.
    Lawrence Silver, Geimer ügyvédje nem válaszolt a telefonján hagyott üzenetre, ahogyan Geimer és családja is megválaszolatlanul hagyták az üzenetrögzítőn hagyott hívásokat.
    Polanski a vádak szerint pezsgővel és droggal elkábította, majd megerőszakolta a 13 éves kislányt. A rendező ellen eredetileg hat vádpontban emeltek vádat, köztük nemi erőszak, gyermekmolesztálás és szodómia miatt. Polanski bűnösnek vallotta magát kiskorúval létesített törvénytelen nemi kapcsolat miatt, és egy bíró 90 napos elzárásra ítélte pszichiátriai kivizsgálás céljából. 42 nap után azonban kiengedték, miután egy szakember úgy ítélte meg, hogy a rendező épelméjű, és nem áll fenn veszélye a bűncselekmény megismétlődésének. Ezután Polanski Európába szökött, hogy elkerülje az Egyesült Államokban rá váró hosszú börtönbüntetést. Azóta az Egyesült Államokba be sem tette a lábát, még az Oscar-díjátadó ünnepségen sem jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?