Melbourne. Legszívesebben a pokolba küldene egy katolikus iskolát Ausztráliában a Hell (magyarul Pokol) házaspár, amiért a tanintézet eltanácsolta 5 éves fiukat pusztán pokoli családneve miatt.
Pokoli történet
A gyereket már sokat csúfolták egy másik iskola előkészítőjében a neve miatt, és szülei ezért akartak iskolát váltani, hátha a keresztényi szelleműben kíméletesebbek csemetéjükkel a tanulók. Azzal álltak elő a beíratás megbeszélésekor, hogy fiukat anyai családnevén íratják be. (Az anya lánykori neve ebből következőn nem Pokol – mert akkor ugye nem sok értelme lenne a változtatásnak –, és szerencsére nem is Evil (Ördög), hanem Wembridge.)
Az iskola hajlott a dologra, ám a szülők időközben meggondolták magukat, és mégis ragaszkodtak a Pokolhoz, mire a tanintézet ragaszkodni kezdett a Wembridge-hez, és nem volt hajlandó felvenni a „pokolfajzatot”. Ennek aztán híre ment a sajtóban, és most az iskolán a pokoljárás sora. A tanintézet már visszakozott, és nyitott ajtóval fogadná a kis Pokolt, szülei azonban ezek után újabb – immár harmadik – iskola után néznek.
Az apa családnevének jelentése egyébként eredendően nem is Pokol, hanem Fényes, mivel famíliája gyökerei Ausztriába nyúlnak, így a szó nem angol, hanem német eredetű.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.