Piramis ötmillió ember hamvaiból?

Berlin. Ötmillió betontégla ugyanannyi urna számára: két fantáziadús német férfi óriási piramis megépítéséről álmodik, amely „az egész emberiség számára szolgálna sírhelyül”.

A fáraókhoz méltó, de korántsem hátborzongató építmény „minden bizonnyal látható lenne a világűrből”, hangoztatja Ingo Nier?mann író és újságíró, aki Jens Thiel közgazdásszal együtt kezdeményezte ennek a „minden emberi lény számára alkalmas temetkezési helynek” a létrehozását a Berlintől mintegy száz kilométerre délnyugatra, az egykori NDK területén fekvő Dessau városában.

„Monumentális lenne és ugyanakkor olcsó, minden nemzet és minden vallás számára rendelkezésre állna” – fejtette ki Jens Thiel az AFP-nek. Ahogy a sok urnából tovább épülne, elérhetné a 200–300 méteres magasságot is 20–30 év alatt, de hosszabb távon akár 600 méteres is lehetne, vagyis négyszer magasabb, mint Kheopsz fáraó piramisa a Gízai fennsíkon, Kairó mellett. A remélt ötmillió jelentkezőnek egyelőre még csak egy töredéke, valamivel több mint ezer ember iratkozott fel – Németországtól Indonéziáig összesen 46 országból – a www.thegreatpyramid. org honlapon. Ők egyetértenek azzal, hogy haláluk után hamvaikat elhelyezzék azoknak a lezárt, 90 centiméter hosszú urnaelemeknek egyikében, amelyekből a piramis felépülne.

Ha valaki vallási vagy más okból nem kívánja, hogy elhamvasszák, még benevezhet a piramisba egy rá emlékeztető tárggyal, amely ugyanolyan betontömbbe kerül. Az egységár hamvak és emléktárgyak esetében egyaránt nagyjából ezer euró lesz, örök időkre.

A bizarrnak tűnő ötlet elnyerte Rem Kolhaas, a nagy holland építész támogatását. Ő Miuccia Prada olasz divattervezőnővel együtt részt vesz majd a tervezésben. A piramis reményeik szerint nemcsak a holtakat, hanem az élőket is vonzani fogja: ebből a célból kiállítási épületekkel veszik körül. A kezdeményezők abban bíznak, hogy a világ különböző egyházai és vallási közösségei templomokat emelnek majd a piramis köré, és ez a komplexum ugyanúgy látogatók tömegét vonzza majd, mint Disneyland, továbbá a szolgáltatási szektor is fellendül.

Dessauban sokan úgy vélik, hogy a kezdeményezés olyan ösztönző hatással jár majd, mint az európai művészeti irányzatokat forradalmasító Bauhaus művészeti iskola a múlt század elején. Mások arra számítanak, hogy bejön a „Bilbao-hatás”: a baszkföldi város turisztikai nevezetességgé vált azt követően, hogy 1997-ben felépült benne a Guggenheim-alapítvány új múzeumának különös, merész épülete.

Nierman és Thiel szerint Dessau polgármestere „nyitott a tervre”, ám annak a nyugodt kerületnek a lakói, ahol a hamvpiramis emelkedne, óvatosabbak. „Volt, aki azt mondta, hogy nem akar a szomszédságában több millió halottat, mintha valamiféle hulladékról és nem emberek földi maradványairól lenne szó” – méltatlankodik Ingo Niermann.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?