Párhűségpróbáló ügynökséget nyitottak

Bécs. True Love? – vagyis Igaz szerelem? – néven párhűségpróbáló ügynökség nyílt Bécsben. Az ügynökség az ügyféltől kér egy fényképet a próbára teendő személyről, s azt is a megrendelőre bízza, hol kerüljön sor a próbatételre.

Bécs. True Love? – vagyis Igaz szerelem? – néven párhűségpróbáló ügynökség nyílt Bécsben. Az ügynökség az ügyféltől kér egy fényképet a próbára teendő személyről, s azt is a megrendelőre bízza, hol kerüljön sor a próbatételre. Ha az ügynökség provokatőr ügynöke vendégül is látja a „célszemélyt” – mondjuk egy bárban –, a fogyasztás a megrendelőt terheli. Az alapdíj négyezer schilling.

A Kurier című lap költséget és fáradságot nem kímélve próbára tette a True Love? próbára tevő ügynökséget, s nem valami jó tapasztalatokat szerzett.

A megadott „célszemély” egy hölgy volt, aki igazán nem befelé forduló alkat, és sem a flörtölésnek, sem esetleges folyományainak nem esküdt ellensége. A „latin szerető típusú ügynök” azonban előbb nem találta meg a „célnőt”, aztán nem közelített hozzá, hanem csupán a megfigyelésre szorítkozott. Másnapi jelentésében gondosan rögzítette, hogy egy kis barna sört fogyasztott a bevetésen, majd megállapította, hogy a próbára teendő hölgy nem keres partnert, vagy legalábbis nem mutat érdeklődést bizonyos jellegű férfiak iránt, legfeljebb egy kis szemezésig hajlandó elmenni. Azt az „ügynök” nem vette észre, vagy nem írta meg, hogy a beavatott „célszemély” a közeledést hiába várva unalmában két férfival is heves flörtbe kezdett.

A Kuriert azonban nem az eljárás háborította fel, hanem az, hogy az ügynökség vezetőjének esze ágában sem volt visszaadni a befizetett négyezer schillinget, amelyet az ügyfél arra hivatkozva kért, hogy a kiküldött ügynök nem jól végezte dolgát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?