Pánik tört ki Szecsuanban

Csengtu/Peking. Pánik tört ki a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban tegnapra virradóra egy újabb földrengésriadó miatt. Ezrek töltötték Vencsuan körzetében az éjszakát a szabad ég alatt, miután a tartományi kormány hétfőn este internetes honlapján közölte: újabb, a Richter-skála szerinti 6–7-es erősségű földrengés várható a térségben.

Élve emeltek ki a romok alól a mentőalakulatok egy férfit tegnap reggel Szecsuan tartományban, mintegy 179 órával a térségben pusztító földrengés után. A 31 éves férfit egy összedőlt erőmű törmeléke alól emelték ki. A hivatalos kínai hírügynökség nem tért ki arra, hogy az illető milyen súlyos sérüléseket szenvedett. SITA/AP-felvételA portál a kínai nemzeti földrengéskutató intézet előrejelzésére hivatkozott, ugyanakkor ez utóbbi honlapján semmilyen riasztást nem tettek közzé. A pánik akkor vált teljessé, amikor a hírt az állami televízió is bemondta és a helyi rendőrség is azt tanácsolta a lakosságnak, hogy hagyják el házaikat.

A május 12-i 8-as erősségű földrengés túlélői, akiknek még maradt fedél a fejük felett, matracokkal, székekkel, ruhákkal felpakolva menekültek ki a tartományi főváros, Csengtu utcáira. Közben a városban óriási közlekedési dugók is kialakultak, mivel az autótulajdonosok tömegesen elindultak.

Helyi idő szerint tegnap reggel Pingvu körzetében, a nyolc nappal ezelőtti földrengés epicentrumától 125 kilométerre északra 5-ös erősségű utórezgés volt.

A múlt heti földrengésnek a hivatalos adatok szerint egyedül Szecsuan tartományban több mint 32 ezer halottja volt, az eltűntekkel együtt az emberveszteség több mint 71 ezerre tehető Pi Kajvej és felesége, Mejlin kislányuk születése után csatlakozott az egykeprogramhoz, számukra – akárcsak sok más kínai család számára – a földrengés tragédiája kétszeresen kegyetlen. A hatodik osztályos, kiváló tanuló Jüehszing éppen iskolában volt, amikor a földrengés történt: Fuhszin város 2. számú iskolájában 200 társával együtt életét vesztette.

A kormány szerint az egykepolitikával 400 millió születést sikerült megakadályozni, a program ellenzői szerint viszont nőtt az erőltetett abortuszok és sterilizálások száma, és veszélyesen felborult a nemek közötti egyensúly, miután a Peking által megszabott kvótarendszerben a hagyományok szellemében a családok rendszerint a leánygyermeket vetetik el. Az ellenkezés hatására Peking kénytelen volt engedni, és sok falusi családnak engedélyezték, hogy megtartsa második gyermekét, ha az elsőszülött lány volt.

Pi elmondta: szóba sem jöhet, hogy új családjuk legyen, saját gyermek vagy örökbefogadás révén. „Harminchét éves vagyok, a kislányom 13 volt. Ha még egyszer próbálkoznék, ötvenéves lennék, mire ide eljutnánk” – mondja.

A gyermeküket katasztrófákban elveszített szülőknek bűntudatuk van, úgy érzik, hogy nem tettek meg mindent a védelmük érdekében – mondta Si Csan-piao, a pszichológia professzora. „Azt hiszik, hogyha aznap nem küldik iskolába a gyermeküket, megmenthették volna az életüket” – mondta a tudós, aki a Kínai Tudományos Akadémia kutatója. A veszteséget sokkal súlyosabban élik meg azok, akiknek nincs másik gyermekük, akit szeressenek és akiről gon??doskodjanak” – tette hozzá a pszichológus, aki szerint Kínában ez azért is különös gondot jelent, mert a gyermekektől elvárják, hogy gon?doskodjanak a szüleikről.

„Aggódnak a jövőjük miatt, mert az életük végén nem lesz, akihez tartozzanak” – mondta a professzor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?