Öt canterbury érsek maradványát rejtette a titkos kripta

London |

<p>Öt canterburyi érsek maradványait találták meg egy egykori középkori londoni templom titkos kriptájában a Canterbury érsek londoni rezidenciája mellett.</p>

A lambethi St Mary templom helyén álló Garden Museum felújításakor találtak rá az építőmunkások a titkos kriptára, amely 30 koporsót rejtett.

"Számos koporsót találtunk, az egyik tetején egy aranykorona volt - mondta el a BBC-nek Karl Patten, a felújítást végző vállalkozás menedzsere.

Az emberi maradványok többsége az 1600-as évekből való. Néhány koporsón névtáblát is találtak, az egyiken Richard Bancroft neve volt, aki 1604 és 1610 között töltötte be Cantebury érsekének tisztét, a másik John Moore maradványait rejti, aki 1783 és 1805 között volt az anglikán egyház vallási vezetője. Moore feleségének maradványait is megtalálták egy másik koporsóban.

Richard Bancroft érseksége idején adták ki a Biblia új angol fordítását 1611-ben.

A St Mary templom anyakönyve szerint három másik érseket is a kriptába temettek, köztük Frederick Cornwallist, aki 1768-1783 között volt érsek, Matthew Huttont (1757-1758) és Thomas Tenisont (1695-1715). 

A maradványokat egyelőre nem azonosították a szakemberek.

A St Mary templomot a 11. században építették a Westminster-apátsággal átellenben, a Temze túlpartján. A templomnak kettős élete volt, egyrészt Lambeth falu temploma volt, másrészt a canterburyi érsek londoni palotájának is egyfajta szárnyépülete volt. Az évszázadok során számos érsek és családja imádkozott itt, és döntött úgy, hogy itt temessék el - mondta Christopher Woodward, a múzeum igazgatója. 

A templom helyén az 1970-es években létesült a Garden Museum.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?