Ősztől visszatérhetünk talán a múltba

Ronald Mallett a connecticuti egyetem professzora tízéves volt, amikor bátyja, valószínűleg a sok dohányzás hatására, meghalt rákban. A tudóst azóta egyetlen gondolat foglalkoztatta: meg kell építeni egy időgépet, visszamenni vele az időben és figyelmeztetni bátyját a cigarettázás veszélyeire. Mallett bejelentette, kísérletének végéhez közeledik, időgépét néhány hónapon belül bemutatja. „Most még csak egy kis anyagi részecske térhet vissza ugyan az időben, nem pedig emberek, erre még sokkal több időre van szükség, jóval többre, mint az én életem” – mondta. Nem Mallett az első, aki azt állítja, sikerült előrelépni az időgép kifejlesztésében. Mallett azonban nem sarlatán, hanem fizikus, egyetemi docens, aki nem azt mondja, hogy felfedezte a világegyetem mozgásának új törvényét, hanem azt, hogy Einstein relativitás-elméletét alkalmazza kísérletének megvalósításában. A gépezet egy fénygyűrűn alapul, amelyet egy forgó lézer bocsát ki magából. A fénygyűrű egy neutront vesz körül. A nehézségi erő a gyűrűn belül arra kényszeríti a neutront, hogy vízszintesen forogjon egészen addig, amíg a keletkezett új energia folytán megjelenik egy második neutron. Ez utóbbi – Mallett szerint – a jövőből tér vissza. Az időgéppel végrehajtott időutazás már régóta foglalkoztatja az írókat. Mark Twain 1889-ben megjelent Egy jenki Arthur király udvarában című művében a főszereplő váratlanul a középkorban találja magát. H. G. Wells 1895-ös „fejlesztésű” időgépében a főhős egy rémisztő jövőbe érkezik, amelyben a felszín teremtényeit, mint levágni való állatokat tenyésztik a Föld belsejének borzalmas szörnyei. Mihail Bulgakov Iván, a rettentőjében egy hatalmaskodó házmester keveredik Rettegett Iván cár korába. Isaac Asimov Az örökkévalóság végében egy hatalmas szervező, az örökkévalóság határozza meg, hogy a jövőben milyen eseményeknek kell megtörténniük és melyeket kell törölni. A legutóbbi sikerregény Michael Crichton Idővonala, amelyben számítógép és régészet egybeolvadása segíti az időutazást.