Őssejt klónozás nélkül

Washington. Az orvostudománynak hamarosan nem lesz szüksége embrionális őssejtekre a kutatásokhoz, ugyanis a felnőttekben is található olyan őssejt, amelyből később bármilyen más testszövetet elő lehet állítani – jelentette be egy amerikai kutatócsoport.

Ha a felfedezést más tudósok is alátámasztják, akkor valószínűsíthető, hogy a világon mindenütt betiltják a sokat vitatott klónozást, hiszen az ember saját sejtjeiből is elő lehet majd állítani a tökéletesen beilleszkedő „pótszöveteket és pótszerveket”.

A különleges sejteket Catherine Verfaillie, a Minnesota Egyetem kutatója fedezte fel felnőtt csontvelőben. A kísérleteikből kiderült, hogy a többhatású felnőtt őssejtek ugyanarra felhasználhatók, mint az embrionális őssejtek.

Hasonló sejtet állítólag két másik labor is talált egerekben, míg egy biotechnológiai vállalat, a MorphoGen Pharmaceuticals azt állítja, hogy azt bőrben, izomban és emberi csontvelőben is megtalálta. Verfaillie egerek, patkányok és emberek csontvelejéből többször is kivont ilyen sejteket. „A tenyészetben a sejtek korlátlanul növekedtek, néhányuk két éven keresztül folyamatosan megőrizte a jellegzetességeit, az öregedés minden jele nélkül” – mondta a kutatónő. Retrovírusos megjelölési technikával Verfaillie kimutatta, hogy a többhatású felnőtt őssejt valóban sokoldalú: megfelelő körülmények között az egyes őssejtek utódaiból különböző sejttípusokat – például izom-, porc-, máj- és idegsejteket – lehet előállítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?