Oslóban egyáltalán nem bagatell a Bagatelle

Hege és Eyvind HallstromA szerző felvétele Drága Skandinávia! – sóhajt fel az északi tájakba szerelmes hazánkfia, s vallomásos megnyilvánulásának valóságtartalma igazán nem vonható kétségbe a Storgaten, a Mollergaten, a Torggaten és a többi oslói sétáló- és bevásárlóutca kirakati árai láttán. A norvég főváros látnivalóiba belefeledkezett turista, ha megkordul a gyomra, egy Gatekjokken (szó szerint: „utcai konyha”) kínálatával élve üti el éhét. De mert a skandináv nyár rövid, s gyakran eső áztatja, ilyenkor érdemes behúzódni valamely vendégcsalogató kuckó menedékébe. A mostoha éghajlat alatt élő népek, mint ezt Izlandtól Finnországig számtalanszor megtapasztalhattam már, nagyon jól tudnak bent lenni. Időt szakítanak rá, stílust és hangulatot teremtenek hozzá, megadják a módját.

A norvég királyság fővárosa a kávéházak és éttermek sokszínű palettája. Végigjárásuk már csak a bőség zavara miatt is lehetetlen. Ezer vendéglátóhely, étterem, kisvendéglő, steakhouse, falatozó, gyorsbüfé, pizzéria, kávéház, söröző, pub, kocsma, bár, mindenféle evő- és ivóhely egy alig félmilliós városban! Egyedül a bezárt hajógyárból ultramodern élménykombináttá átvarázsolt Aker Brygge csarnokaiban harmincöt van belőlük, a Paléet bevásárlóközpontban pedig tizenhárom étterem ékelődik a negyvenöt üzlet közé. Szórványosan ide-oda bekukkantani nem olcsó mulatság ugyan, de mintha egy másik Oslót ismerne meg a szemlélődő.

Hagyománytiszteletből a Grand Café felkeresésével kezdjük. Ez az intézmény azóta fogalom, hogy Henrik Ibsen 1891-től majd mindennap itt, a Karl Johans gate 31. szám alatt költötte el ebédjét. (Törzsasztalát táblácskával jelölték meg.) A kávézókban enni is lehet – az Albertine Café Bar kínálata például az osztrigától a hamburgerig terjed –, s mindegyiknek van valami különlegessége. Az egyik a nevével hökkent meg (Café Sjakk Matt), a másik, a Nemzeti Színházzal szemközti, empire stílusú Theatercafeen azzal, hogy falai között a bécsi kávéházak miliőjét idézi két hegedűs és egy zongorista, a harmadikban (Engebret-Café) brokátfüggönyökkel borított magas ablakok, kecses kanapék és apró asztalkák őrzik a századforduló hangulatát. Kedden és csütörtökön az operaénekeseket képző intézmény növendékei énekelnek az Underwater Pub vendégeinek, míg a Teddy’s Softbar közönsége az ötvenes évek zenéjére nosztalgiázhat.

A Parkveienen lévő Kaffe Kopp Kaffe a legnagyobb kávéház Oslóban. Itt minden hatodik csésze ingyenes. Art Deco stílusával lep meg a Café Luxembourg, finom süteményeivel a Café Bacchus a Dronningens gate-n. A szemmel láthatóan művészek találkahelyévé nemesült Archimboldo asztalánál a királyi palotára nyíló kilátást élvezem, miközben a törzsközönség szorgos világmegváltással múlatja az időt. A Thorvald Meyers utcán lévő Bar Boca kínálja a legjobb koktélokat a városban, melynek legszebb lányai viszont az Universitetsgaten 26. szám alatt fungáló Barock klubban gyülekeznek.

A Vestbanen Café (ahol e sorokat is írtam) személyzete, látván körmölésemet, felajánlotta a lokál számítógépét, s vele együtt természetesen azt is, hogy az inetreneten továbbíthassam cikkemet. Ennél jobban csak az Universitetsgatenen, a Café Amsterdam asztalaira helyezett újságok láttán csodálkoztam el, hogy ejnye már, de sokat változott ez a norvég nyelv – míg meg nem világosodott előttem, hogy itt nemcsak a berendezés stílusa, a tulajdonos és Heineken söre holland, hanem a törzsvendégeknek kikészített napilapok is.

Igen: Norvégia, legalábbis bentről nézve, nemzetköziesedik. A viking ősök bejárták a fél világot Kijevtől Amerikáig. Az utódok is megtehetik ezt – anélkül, hogy kitennék a lábukat Oslóból. A lazac és pisztráng honában élre tört a lasagna és pizza. Az utóbbi években gomba módra szaporodtak a külföldi vendéglők. Dán konyhát visz a Statholderens Krostue, spanyolt a La Sangria, s mondanunk sem kell, milyet a d’Artagnan vagy a Mona Lisa-Café da Vinci. A régi hagyománytisztelő éttermek mellett jól megférnek itt a nemzetközi konyha képviselői is. S noha sem a Det norske Hus (Norvég Ház) nevű vendéglő, amelynek falain 1630-ból való festmények láthatók, sem az első oslói városháza történelmi termeiben üzemelő Det Gaamle Raadhus étterem nem kong az ürességtől, a norvég cégérek mellett egyre többször látni a Restaurant felirat előtt, hogy Chinese, Natraj Tandoori vagy Fuji-Japanese.

Még a gourmet viking szentélye, Oslo és egyszersmind egész Norvégia legjobb étterme (az egyetlen a fjordok vidékén, amelyet két csillagra érdemesített a Guide Michelin), a Bagatelle is elegyíti a klasszikus francia konyha elemeit a norvég gasztronómiai hagyományokkal. Az ínyenceknek ezt az eldorádóját 1930-tól egészen 1982-ig a francia-svájci Jaquet család üzemeltette a Bygdoy Alle 3. szám alatt. Mióta a mai tulajdonos, Eyvind Hallstrom átvette a vezetést, az étterem nagy változásokon esett át: megújult, modernebb és lendületesebb lett, ám továbbra is őrzi a régi tradíciókat. Konyhája jól kombinálja a hagyományos norvég ízeket a szakácsok kreativitásával. A Bagatelle hangulatát két szóval lehet legegyszerűbben kifejezni: visszafogottan elegáns. Híres hazai és külföldi művészek munkái díszítik a falakat, és ez rendkívül kellemes miliőt teremt Oslo eme büszkeségében.

A Bagatelle névről a párizsi Bois de Boulogne Bagatelle-kastélya jut eszébe az embernek, az étlapról pedig a francia konyha. Ez pedig, tudvalévő, akkor vált híressé, amikor két Medici-lány – nagynéni és unokahúga –, Catarina és Maria Franciaországba ment férjhez, és új hazájukba magukkal vitték firenzei szakácsaikat is, akik tipikusan olaszosan főztek: fantáziadúsan, érzelemmel, színesen.

Visszakanyarodhatunk tehát az olasz pizzához, annál is inkább, mert e talján találmány mélyhűtött változatából egyetlen országban sem adtak el annyit, mint a kilencvenes évek Norvégiájában. (Nota bene: 1993-ban a mesterszakácsok olimpiáján e pizzaevő nép fia, Bent Stiansen nyerte el a világ legjobb séfjének járó Bocuse d’Or díjat.) Oslóban azóta is virágzik a Holmens gate 5. alatt a Peppes Pizza, ahol hétköznap 89 koronáért „all you can eat”, azaz annyit ehetsz, amennyi beléd fér. Ennyiért egy átlagos oslói étteremben előételt sem kapunk; azok száz koronánál kezdődnek, a halételek, főfogások pedig kétszáz korona körüli áron kaphatók. A Bagatelle persze kivétel: a számla csöppet sem bagatell.

Megcsappant pénztárcával búcsúzván a norvég fővárostól, utolsó beülős helyem nem a Celsius Kafe, Oslo első kontinentális kávézóinak egyike, hanem a jurták melegét ígérő Mirawa Barbeque. Az Övre Slottsgate 27. szám alatti mongol étteremben aztán eltűnődhettem azon, kik is jutottak messzebbre a világban: a viking vezérek hadai vagy Batu kán hordái-e. A mongolok már Oslóban vannak. Ha Ulanbátorban is lesz fiskebollert, azaz halgombócot vagy lutefisket, az éjféli nap északi fényénél szárított tőkehalat kínáló viking vendéglő, akkor elmondhatjuk: kész, vége, globalizálódtunk.

Osló, 2002. június