Ismét eltelt egy év, úgy is mondhatnánk, lezárult egy újabb fejezet az életünkben. Biztosan sok új élménnyel gazdagodtatok, sok öröm, és sok bánat is ért benneteket. Kíváncsisággal állunk meg ennek az évnek a küszöbén is, tele kérdéssel és vágyakozással. Vajon mit tartogat számunkra a 2004. év?
Örömteli új évet!
Ilyenkor az ember akarva, akaratlanul is számot vet az évről, amit a háta mögött tud. Mit hogyan csináltunk, helyes volt-e minden, amit tettünk, szerettük-e eléggé a társainkat, bántottunk-e meg olyanokat, akiket szeretünk?
Segítettünk-e eleget édesanyánknak, édesapánknak? Sokszor irigykedtünk-e a testvérünkre, esetleg sajnáltuk-e tőle a kedvenc dolgainkat? Rendesen tanultunk-e vagy még sokkal többre lennénk képesek?
S még ezer hasonló kérdést felsorolhatnék, de teljesen felesleges, hiszen ti pontosan tudjátok, mi az, amin szeretnétek változtatni, ha egyáltalán szükség van rá. Vagy csak folytatni kell azt, amit eddig is szépen végeztetek!
Az év utolsó napja, szilveszter azonban nem a szomorkodás vagy a búslakodás napja, ez a nap arra való, hogy ünnepelve vegyünk búcsút az óévtől. S mivel biztos, hogy nincs olyan ember, aki ne tudna valamin változtatni a következő esztendőben, tele energiával, új elhatározásokkal és örömmel kell belevetnünk magunkat a ránk váró új hetekbe, hónapokba.
Sokan azt tartják, hogy szilveszterkor újévi fogadalmat kell tenni, s azt be is kell tartani.
Hogy ez mennyire fontos, azt mindenki maga dönti el! Mi, akik megpróbálunk egész évben újabb és újabb, érdekesebbnél érdekesebb információkkal ellátni benneteket, csak azt tudjuk kívánni, hogy a következő évetek is teljen úgy, ahogy ti szeretnétek, sok-sok sikerrel és örömmel, jó tanulással, még több baráttal és annyi jókedvvel, amennyivel csak lehet.
Reméljük, még többet fogunk találkozni így, a cikkeken keresztül, hiszen számunkra az az igazi öröm, ha minél több fiatal keres majd meg minket, nem miattunk, hanem miattatok, azért, hogy még okosabbak és még tájékozottabbak legyetek.
Kívánunk nektek és az egész családotoknak, barátaitoknak és azoknak, akik fontosak számotokra, nagyon boldog, sikerekben, örömökben és jó élményekben gazdag újesztendőt! Vigyázzatok magatokra, és jövőre se feledjétek, a kudarcok, a bánatok és a szomorúság is múlandó, nem szabad elkeseredni, azok után is mindig valami jó következik, ami elfeledtet minden rosszat veletek is. Csak nézzetek előre, tudva, hogy az élet ajándék, ahogyan a következő év is az! Tekintsük így a következő évet, úgy mint egy ajándékot! Boldog új évet kívánunk mindenkinek! (he, i)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.