Örök kezdőnek lenni

Zsebemben a múlt emlékeivel mégis engedtem az unszolásnak, titkon azért nem elengedve a reményt, hogy hátha mégis valahogy megúszom. A jó feltételek azonban adottak voltak: hideg, szikrázó napsütés, sok ember a jégen. Talán az ódzkodásom annyira az arcomra volt írva, hogy az ott hokizók még a halászszéküket is felajánlották a kori felhúzásához. Gondoltam is magamban, hogy több kifogást már nem igen tudok gyártani.

Az első lépteimben benne volt minden ellenállásom. Annyira belefeszültem abba a gondolatba, hogy „ez nekem úgy sem fog menni több mint 20 év után”, hogy nagyjából két lépés után a jégen azt vettem észre, hogy lábam akár egy szikla. Annyira erőlködtem minden egyes lépésnél, hogy összeszorítottam minden egyes létező izmot a lábamban, csak hogy csúszva haladhassak.

Ekkor talán, mert épp a nap felé fordultam, bevillant egy mondat a mindfulness-workshopokról, amit sokszor mondok másoknak a munkahelyi stresszkezeléssel kapcsolatosan. Amikor belegabalyodunk a gondolatainkba, és állandóan csak ezeket ismételgetjük, a test automatikusan leköveti ezt a hozzáállást. Ilyenkor van az, hogy stresszhelyzetben észre sem vesszük, mennyire összeszorítjuk a fogakat, az állkapcsot, felhúzzuk a vállakat a fülekhez, kapkodjuk a levegőt, összerándul a gyomrunk. Ahogy befeszül a gondolkodásmódunk, úgy feszül hozzá a testünk is. Ilyenkor képtelenek vagyunk meglátni a lehetőségeket vagy megoldásokat, és a testben elindul egy vészjelzés. A test riadókészültségben tartja magát, hogy felkészüljön a harcra vagy menekülésre. Ha pedig a stresszhelyzetek hosszú távon kitartanak és felhalmozódnak anélkül, hogy mi egészséges és tudatos módon kezelnénk őket, akkor nem úszhatjuk meg ennek testi és lelki egészségünkre gyakorolt komoly és káros hatásait.

Ez történt velem ott a jégen: a múlt emlékei hatalmasodtak el a fejemben és testemben is. Csakhogy a múlt az már nincs. Egyedül csak a jelenben tudok változni, változtatni a hozzáállásomon. Mi az, ami itt és most van?, kérdeztem magamtól. Ezzel a kérdéssel pedig mintha adtam volna egy második esélyt a megélésre. Elkezdtem kapcsolódni a testemhez, ami egyszerre hordozta magában a kellemes és kellemetlen megtapasztalást: a nap meleg érintése az arcomon és sziklává keményedett láb. Egyszerre mindkettőt megengedni magamban egy olyan nyitottságot hozott, nem volt már erőlködés. Nem akartam megerőszakolni a helyzetet, megváltoztatni az érzéseimet, inkább csak hagytam, hogy a múlt helyett a jelen pillanat vezessen. Újrakezdtem az élményt a jelen nyitottságával és frissességével. Aki már gyakorolt mindfulnesst, azt tudja, hogy ilyenkor az élmény sokkal intenzívebb, mintha minden sejtünkbe beleégne. Minden alkalommal, amikor képesek vagyunk egy már ismert dologra a jelen pillanat frissességén és tisztaságán keresztül ránézni, félre tudjuk tenni a múltbeli emlékek, elképzelések és elvárások korlátozásait. Ez a nyitottság képes fokozni a pillanat hatásának erejét. Olyan, mint mikor valamit legeslegelőször csinálunk (látunk, érzünk, hallunk). Ebben az éber figyelemben teljesen benne vagyunk, és mintha óvnánk, nehogy bármi is megtörje. A mindfulnessben ezt hívjuk a kezdő szellem (the beginner´s mind) minőségének. Ez érkezett meg a következő lépéseimbe: felfedezve, ahogy az egyensúly játszik a testemmel, ahogy a lépések indulnak, csúsznak és véget érnek, hogy aztán újra egy másik lépés jöhessen. Ebben a nemes egyszerűségben minden pont úgy van, ahogy történik. Jon Kabat-Zinn írja Az éber figyelemről – örök kezdőknek c. könyvében: „A dolgok nyitja az, hogy soha ne veszítsük el ezt a nyitottságot, amihez mindig az örökké új jelen pillanat állandóan feltárulkozó csodájában kell időznünk.”

Merjük máshogy csinálni a dolgokat, mint ahogy szoktuk. Milyen lenne a konyhában nem a megszokott széken ülni, nem a megszokott módon reagálni egy-egy beszólásra, többé nem halogatni a magunkra szánt napi 15 percet? Ha a megszokott viselkedésünkbe, hozzáállásunkba képesek vagyunk belecsempészni a jelen frissességét és nyitottságát, társul mellé a felszabadultság érzése is. Felszabadítjuk magunkat az olyan beidegződött gondolatok alól is, mint: Ezt nekem már nem illik. Ez nekem úgysem fog menni. Mit gondolnak majd mások rólam? Így szemlélni a világot örömtelibb és könnyedebb megéléseket hozhat a mindennapjainkba is.

Mellár Mezei Anita
mindfulnesstanár