Öregedő világ

<p>Ha a jómódú országok társadalmi fejlődésének jelenlegi iránya az eddigi mértékben és irányban folytatódik, az Egyesült Királyságban az évezred első esztendejében született gyerekek fele megünnepelheti a századik születésnapját.</p>

Az angol orvosi hetilap, a Lancet cikke nemcsak az új egészségügyi gondokat, hanem általánosabb társadalmi átrendeződést is fölvázol.

A dán Kaare Christensen és munkatársai kiszámolták, hogy a várható életkilátások jelenlegi rekorderei, a japánok arra számíthatnak, hogy a 2007-ben született gyermekek előreláthatólag 107 évig élnek. Az angol gyerekek, akik ugyanekkor láttak napvilágot, legalább 103 esztendeig örülhetnek az életnek.

A kilátások szerint ugyanis nemcsak a hosszú öregkorban reménykedhetünk a jövőben, hanem abban is, hogy az akkori aggastyánok jobban mozognak, könnyebben ellátják magukat, mint a maiak. Várhatóan több krónikus betegségük lesz, mint ma: szív- és érrendszeri bajok, rosszindulatú daganatok, de ez a korszerű diagnosztika segítségével korábban kiderül és a kezelési módok is sokat fejlődnek.

Ez viszont azzal is jár, hogy az országok népességének összetétele fokozatosan az idősek irányába tolódik. Mind nehezebb lesz tartani a szociális, jóléti állam elvárt szintjét. A korosodó emberek mind tovább dolgoznak, a nyugdíj korhatára tovább mind későbbra kerül. Ez azt is jelenti, hogy mind a fiatalok, mind az idősek naponta kevesebb időt dolgoznak, mint a jelenleg.

A dán kutatók számításai szerint az átlagemberek aktív életükben ugyanannyi órát töltenek majd munkával, mint korunkban, de a munka időtartama több évre oszlik szét. "A huszadik század a jövedelem újrafelosztásának időszaka volt. A huszonegyedik században a munka újrafelosztása történik" - írják. "Az egyén így több figyelmet szentelhet munkája mellett a tanulásnak, a szórakozásnak vagy a gyermeknevelésnek is".

Az életkilátásoknak az a növekedése, ami az utolsó másfél évszázadban bekövetkezett, az emberiség történetében páratlan jelenség. Az is valószinű, hogy ez nem folytatódhat ilyen ütemben és korlátlanul.

Noha egyes genetikusok számításai szerint az emberek 130-140 esztendeig élhetnek, ezt az eltúlzott véleményt a gyakorló orvosok a tényleges adatok alapján kétségbevonják. Ahol a születési és halálozási adatok vezetése megbizható, ott 110 éves kornál idősebb emberek a legjobb életkörülmények esetén is ritkán fordulnak elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?