Budapest. Tegnap hajnalban megszületett Orbán Viktor volt miniszterelnök ötödik gyermeke. Az egészséges kislány a Flóra nevet kapta. Erről a Fidesz parlamenti frakciója tájékoztatott. A legkisebb Orbán-gyermeknek négy testvére van: Ráhel tizennégy éves, Gáspár tizenkettő, Sára tíz, Róza pedig három.
Orbán Viktor 5. gyermeke
Budapest. Tegnap hajnalban megszületett Orbán Viktor volt miniszterelnök ötödik gyermeke. Az egészséges kislány a Flóra nevet kapta. Erről a Fidesz parlamenti frakciója tájékoztatott. A legkisebb Orbán-gyermeknek négy testvére van: Ráhel tizennégy éves, Gáspár tizenkettő, Sára tíz, Róza pedig három. A lányok édesanyjuk hite szerint katolikusok, Gáspárt pedig, mint édesapját, reformátusnak keresztelték. (Ez szokás a vallásos családokban, hacsak a szülők úgy nem döntenek, hogy valamelyikük reverzálist ad, vagyis beleegyezik abba, hogy gyermekeik egységesen a másik szülő vallását kövessék.) Az Orbán család egy budai házban él a XII. kerületben. Innen viszik a gyerekeket a szülők reggelente iskolába, illetve bölcsődébe. Nem dolgozik náluk sem gyerekfelügyelő, sem más személyzet. A gyerekek állami iskolába járnak. Ráhel már gimnazista, Gáspár és Sára általános iskolás, Rozika pedig bölcsődébe jár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.