Olvasni sem tudott, de már szavalt. Az óvodában a Nemzeti dalt kívülről fújta. Azóta számtalan versen keresztül szólalt meg a lelke. A dunaradványi Vörös Attila a költeményekben is önmagát keresi.
Önkifejezés a rímek között
Nem akar színész lenni
Jelentkezett a dél-komáromi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába, ahol a számos felvidéki jelentkező miatt külön osztályt nyitottak. „Nagyon összeszokott osztály voltunk. Hét fiú és hét lány. Kétszer egymás után megnyertem az iskola által szervezett szavalóversenyeket. Ott nem azt éreztem, mint nálunk, hogy még jóformán verset mondani sem kell, és a győztes már előre eldöntött lenne.” Talán ezért egy csöppnyi tüske van benne a szlovákiai szavalóversenyekkel kapcsolatban. Ő azonban nem csügged. Nem szeretne színész lenni. „Sose vonzott ez a pálya. Inkább a természet. Nagyon sok ehhez kapcsolódó hobbim van. Szeretek a Duna-parton ülni, és csak figyelni a folyót. Az édesapám halász, tehát közel érzem magamhoz a vizet. Gyakran járok horgászni. Ugyanakkor kutyaidomítással is foglalkozom. Emellett íjászkodom is. Hobbimat érdeklődéssel figyelik a falubeliek. Talán egy picit csodabogárnak tartanak.” Jelenleg a Corvinus Egyetem észak-komáromi Közgazdaság-tudományi Karán harmadéves.
Kamatlábakon áll a világ
Érdekli a közgazdaságtan és a fantázia világa. Szinte megszállottja a kamatlábak világgazdaságra tett hatása vizsgálatának, ugyanakkor a nagy sikerű Gyűrűk Ura trilógia is a szívébe lopta magát. Olyannyira, hogy hasonló gyűrűt hord az ujján. „Szeretem a filmeket, és nem titkolom, hogy Tolkien meséje minden formában érdekel. Továbbá a számítógépekkel is szívesen foglalkozom, javítom, illetve összeszerelem őket. A jövőben valami hasonlóval szeretnék foglalkozni.” A rokonszenves fiú a természet közelében érzi igazán elemében magát. Céljai közt szerepel az egyetem befejezése mellett egy Duna-parti ház felépítése is, nagy kerttel és remek rálátással a folyóra. A többi pedig már magától jön.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.