Olasz nők a papi cölibátus eltörlését kérték Ferenc pápától

<p>Levélben fordult a katolikus egyházfőhöz huszonhat olaszországi nő azzal a kéréssel, hogy engedélyezze, hogy az általuk szeretett papok elvehessék őket feleségül.</p>

A La Stampa torinói napilapnak küldött nyílt levél vasárnap az egész olasz sajtóban megjelent. Az Olaszország különböző részein élő nők közös levelükkel Ferenc pápa segítségét kérték az őket övező "csend és közöny" megtörésére. Leírták, hogy az érintett papok viszonozzák érzelmeiket. A nők azt kérték Ferenc pápától, vizsgálja felül a papi cölibátusra vonatkozó szabályokat, valamint fogadja őket a Vatikánban, hogy beszámolhassanak neki a helyzetükről. 

A levél aláírói szerint az egyháznak megoldást kell találnia, mivel jelenleg ezeknek a papoknak vagy le kell mondaniuk hivatásukról, vagy "titkos kapcsolatra vannak ítélve örökös bujkálással". Hozzátették, hogy ezek a papok jobban is tudnák végezni közösségi szolgálatukat, ha vállalhatnák egy feleség és esetleges gyermekeik közelségét. 

Az olasz sajtó arra emlékeztetett, hogy Jorge Mario Bergoglio még Buenos Aires érsekeként egy 2010-ben megjelent könyvében nem zárta ki a cölibátus esetleges módosítását. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyelőre a katolikus egyházban a cölibátus fenntartását támogatja "ennek minden előnyével és hátrányával, mivel az utóbbi tíz évszázad azt mutatja, hogy ebből (az egyházban) több pozitív tapasztalat, mint tévedés származott". Az újság hozzátette, Pietro Parolin szentszéki államtitkár tavaly szeptemberben a kérdésről nyilatkozva úgy fogalmazott, "a cölibátus nem egyházi dogma és vita tárgyát képezheti". 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?