Ödön von Eiswein, avagy jégborba fagyva

A téli ünnepnapok közeledtén a meghitt családi esték ízeiről, a karácsonyfára készülődő különböző ízű szaloncukrok hadtestéről és állásáról, a mézes sütemények formáiról, az ádventi csokik naponkénti majszolgatásáról kellene regélnem, a gyertyafényről, a betlehemi lángban fel-felcsillanó bizakodó tekintetekről...

És most mi van? Ödi barátom még mindig szüretel, mikor lehullott az első hó Baracskán, pontosan Szent András havának harmadik napján. Több mint egy hónapja megkezdték barátom felbérelt munkásai a szőlőszedést, s még mindig tart. Nem mintha annyira lusta és rest népség lenne a szüretelők hada, csak hát Ödinek lesz egyre több bora. Az idén még lesz hol tárolnia a tizennéhányezer litykót, de mi lesz tovább, ha ezt ő komolyan gondolja?

Munkámból hazafelé menet meg-megállok nála, bár most már egyre szigorúbbak a szabályok, de ettől függetlenül már legalább egy-két hete még mindig van forrásban lévő szőlőleve. Most is az fűt e hideg éjszakában, épp a pincéjéből hoztam haza magamnak egy kis kedvderítőt. De komolyra fordítva a szót: örökkévalóságig tart nála a szüret. Emlékszem, mikor az idén feltűrt ingujjban segítségképpen facsartam nála a levet, most meg a zimankós hidegben Ödi munkásai rázzák le a szőlőfürtökről a hópelyheket. Az egyikük a mai napon megdermedve el is dőlt a szőlőhegyen. Öreg vagyok én már, mondta, s nem volt mentség.

De barátaim, ha tudnátok, és miért ne tudnátok, jó az idei szőlőtermés, s annak forrongó bora a várakozásokat felülmúlja. Az összes hordónyi a húsz fokot fölözi, de van már huszonötös is. Nem kell a mustba egy fia cukor sem. Mindenki jól jár. Kivétel: a szőlőhegyen megdermedők sora.

Ahogy elnéztem ma Ödi barátomat az üresedő „skopkák” és a préselő előtt a behavazott tájban, meg-megszántam őt egy-egy kortynyi pillanatban. De szőlész-borász barátomat nem oly fából faragták, hogy az ember szánakozzon rajta. Fején a kötött sapka, mosolygásakor bajuszáról a jégcsapok olvadnak le. A tizenvalahányadik hordót csapoljuk meg újfent – ki bírja ezt követni? Előveszi a szakkönyvet, s mutatja a tizenvalahányadik oldalon, hogyan készül a jégbor. Eiswein, mutatja a könyvben. S én bizonygatom: bizony, bizony, ez már az a kategória. De azt is látom az arcán, vége lehetne már az idei szüretnek is, mert ez már tart egy hónapja, azóta be is fagyott a kistraktorban a nafta. Még mielőtt búcsút vennék tőle, iszom egy pohárral, s közben látom, hogy a pince előtt a kannában lévő víz is befagyni készül. Mínusz hét fok, és befagy a must is, mutat rá a néhány százliteres kádban megtelt szőlőlére Ödi.

Ezt ép ésszel fel se lehet fogni. Ki tudja, az éjszaka mennyi hó és holnap mennyi szőlőszem fog szüretelés közben lehullni? Nem akármilyen körülmények közt forr az Ödi bora. Ödön von Eiswein.

Kedves olvasóm, ha Baracska felé jársz, állj meg Ödinél egy pohár borra! Én is ott leszek. Ki párnák, ki hordók közt hal meg jégborba fagyva.