Nemsemleges mosdókat alakít ki épületeiben a Kaliforniai Egyetem

Los Angeles |

<p>A transznemű diákok számára nemsemleges mosdókat alakít ki összes kampuszán a Kaliforniai Egyetem, valószínűleg elsőként az amerikai felsőoktatási intézmények közül.</p>

Az egyetem elnöke, Janet Napolitano irodájának közleménye szerint a kezdeményezés célja, hogy elfogadóbbá tegyék a tanintézményt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű diákok számára. A tervek szerint az egyetem minden kampuszán nemsemlegessé alakítják át az egyszemélyes mosdókat, és a rendszer újonnan épülő, illetve felújított kampuszain is helyet kapnak a bárki által használható speciális illemhelyek.

Brooke Converse, az intézmény szóvivője szerint nincsenek részletes adataik arról, pontosan hány egyszemélyes mosdó üzemel az egyetem nagyjából 238 ezer hallgatót ellátó összes, szám szerint tíz kampuszán, illetve a fülkék átalakítási költségeivel sincsenek egyelőre tisztában. Kaliforniában tavaly fogadták el az Egyesült Államok első olyan állami törvényét, amely előírja, hogy az állami iskoláknak lehetővé kell tenniük transznemű diákjaik számára, hogy szabadon megválasszák, melyik mosdót akarják használni.

A Kaliforniai Egyetemen a nemsemleges illemhelyek kialakítását a Napolitano által még júniusban felállított lmbt - a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű diákok érdekeit képviselő - tanácsadó-bizottság javasolta.A tanintézmény vezetője továbbá ígéretet tett rá, hogy a transznemű diákok anélkül is használhatnak más nevet bizonyos kampuszbeli nyilvántartásokban, hogy hivatalosan is megváltoztatnák a születésükkor kapott nevüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?