Nem zavarták őket rémek

Hatvan. Betörők jártak tegnap hajnalban a hatvani családirtás helyszínén. Az ismeretlen tettesek abba a Balogh Ádám utcai házba törtek be, melyben kedd éjjel egy asszony az egyik gyermekét agyonlőtte, kettőt életveszélyesen megsebesített, majd magával is végzett.

Az üresen álló házból készpénzt vittek el, a rendőrség egyelőre nem tudja, hogy mekkora összegről van szó. A tulajdonos reggel vette észre, hogy betörők jártak a házban. Rögtön értesítette a rendőröket, a helyszínelés jelenleg is tart. Az Index.hu információi szerint a családi tragédiában a két, életveszélyesen megsérült gyermek állapota nem változott. Szász Anikó, a miskolci megyei kórház szóvivőjének pénteki tájékoztatója szerint a három fejlövéssel az intenzív osztályon fekvő 15 éves lány állapota nem javult, egyelőre kétséges, felépülhet-e sérüléseiből. A fővárosi Országos Baleseti Intézetben továbbra sem adnak információt a kilenc éves kisfiú állapotról, csupán annyit közöltek, hogy az első életmentő műtét után szerdán újabb operációra volt szükség, annak érdekében, hogy az agyban keletkezett nyomást csökkenthessék. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon azonosították a gyilkos fegyvert. A Zbrojovka típusú pisztolyt az asszony a férjével közösen vezetett Trófea vadászboltból hozta el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?