Nem voltam luxusprosti! – perel Trump felesége

Washington |

<div>Rágalmazás miatt beperelte a Daily Mail brit bulvárlapot és egy amerikai bloggert Melania Trump, az amerikai elnökjelölt Donald Trump felesége.</div><div>&nbsp;</div>

Melania Trump a Daily Mail Online Maryland állambeli kiadója és ugyanott tevékenykedő Webster Griffin Tarpley amerikai blogger ellen indított rágalmazási pert, mert a Suzy nevű szlovéniai pletykalapra hivatkozva korábban azt írták: a first lady-jelölt nemcsak manökenként dolgozott a kilencvenes években, hanem az őt alkalmazó ügynökség egyúttal „kísérőként” is kiközvetítette férfi klienseknek.A Daily Mail augusztusi cikke szerint a szlovéniai születésű, korábban Melania Knauss néven ismert sztármodellt foglalkoztató ügynökség eszkortszolgáltatásokat is nyújtott, néhány ismert modelljét gazdag klienseknek közvetítette ki.     Az említett szlovén lap ráadásul Melania engedély nélkül készített életrajzának íróját is idézte, aki szerint a korábbi modell már 1995-ben meztelenül pózolt a kamerák előtt, és ugyanebben az évben ismerkedett meg jelenlegi férjével. A Trump házaspár saját elmondása szerint 1998-ban találkozott először. Melania ügyvédje szerint a republikánus elnökjelölt felesége 1996-ban költözött az Egyesült Államokba. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"245356","attributes":{"alt":"Melania Trump","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"480","title":"Melania Trump","typeof":"foaf:Image","width":"310"}}]] Melania ügyvédje szerint a first lady jelöltet ért rágalmak 150 millió dolláros kárt okoztak neki. Harder kijelentette: a perbe fogottak több millió embernek terjesztették az Egyesült Államokban és világszerte a hazugságokat, minden bizonyíték nélkül. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"245357","attributes":{"alt":"Nem volt luxusprosti","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"480","title":"Nem volt luxusprosti","typeof":"foaf:Image","width":"442"}}]] Az ügyvéd közleménye után néhány órával a Daily Mail visszavonta és a honlapjáról is eltávolította a cikket. A bulvárlap közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: „nem állt szándékában sem kijelenteni, sem pedig sejtetni, hogy ezek az állítások megfelelnek a valóságnak, és nem állt szándékában sem kijelenteni, sem pedig sejtetni, hogy Trump asszony valaha is kísérőként vagy a szexbizniszben dolgozott. A Daily Mail azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a cikk megjelenése után teret adott Melania Trump szóvivője és a modellügynökség akkori vezetője tiltakozásának.     Harder közölte, hogy ennek ellenére nem állnak el a pertől.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?