<p>Mégsem vezet be pótdíjat a túlsúlyos utasok számára a Ryanair.</p>
Nem vezet be "hájadót" a Ryanair
Ám hogy mégse maradjon változtatás nélkül az utazóközönség, az ír fapados főnöke újabb ötlettel állt elő: jó lenne, ha az utasok saját maguk cipelnék bőröndjeiket a repülőgépig - és megérkezéskor onnan vissza -, ezzel ugyanis meg lehetne spórolni a csomagokat rakodó személyzetet.
A társaság április végén vetette fel, hogy a nehéz időkre tekintettel "hájadót" fizettetnének a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett.
Az ötlet azonban világszerte felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat bírált cég utasainak körében. Végül a cég vezetése úgy döntött, hogy nem lenne most bölcs dolog bevezetni a "hájadót", amikor úgy is sok változtatást terveznek, például az év végéig valamennyi repülőtéren felszámolják a jegykezelő pultokat, helyette csak online lehet bejelentkezni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.