Nem mindenhol temetnek

Kultúrkörünkben ősidők óta az elföldelés az uralkodó szokásPavol Funtál felvételeKultúrkörünkben ősidők óta uralkodó szokás az elföldelés, bár ismertek a temetkezés más módjai is (balzsamozás, hamvasztás). Egyik néprajzi kézikönyvünkben olvasható, hogy „A magyar parasztság – az általános hazai gyakorlatnak megfelelően – a halottakat a földbe helyezi örök nyugalomra.”

Ezért meglepődve értesülünk arról, hogy más népek nemcsak földbe, hanem tűzbe, vízbe, sőt égbe is temetkeznek. Vízbe például az Orinoco-deltájában élő warao indiánok, akiknek nincs szilárd talaj a lábuk alatt. De nem is kell olyan messzire tekintenünk: a sárréti pákászok körében saját csónakjuk helyettesítette a koporsót, de a Bodrogközben, a Szigetközben s a Tisza árterébe települt falvak szegényeinél is megőrizte némely adat a csónakba temetkezés emlékét.

A tűzbe temetés szokására emlékeztetnek a temetőben gyújtott tüzek; a halott lelkének tetsző áldozat jelképpé szelídült emléke a temetői mécsesek meggyújtása, a halottak napi gyertyaégetés. A török népek az égbe repítik a halottak lelkét. Tibetben az elhunyt testét is: a holttestet felviszik a hegytetőnek egy kijelölt részére, és egy lapos kőre fektetik.

A gyász színe a mi kultúránkban fekete, de a világ nem egy népe fehér ruhát öltve gyászolja halottait. (Csököly községben és a Dél-Dunántúl néhány más falvában nálunk is fehér volt a gyász színe egészen a 19. század közepéig, a szomszédos települések némelyikében meg sárga). A palócok lakta vidékeken a közeli hozzátartozók fekete gyászba, a távoli rokonok kék-zöld félgyászba öltöztek. A zöld az iszlám szent színe, de egyben a gyász színe is. Ma is a muzulmán temetés kelléke a zöld koporsólepel. Van olyan ország, ahol az iszlám temetésen csak férfiak vesznek részt. A nők az iszlám vallás szerint nem tudják visszatartani könnyeiket, ezzel megnehezítik a távozni készülő lélek útját. Az asszonyok otthon búcsúznak el a halottól.

Az etnikai különbségek mellett megfigyelhetők vallási eltérések is a végső búcsú szertartásrendjében. Minden vallás a maga módján néz szembe az ember halandóságával. A hagyományőrző protestáns vidékeken éjfélnél tovább nem maradnak, míg a katolikusoknál hajnalig vannak együtt a virrasztók. A túlvilági életbe vetett hitet jól érzékeltetik a sírmellékletek. Néhol szokás volt egy tálban ételt és az elhunyt használati tárgyait vele temetni. Katolikusoknál a halott karjait – ha keresztszülő – mellükön keresztbe teszik. Általában olvasóval kötik körül kezét, melybe vagy szentelt gyertyát állítanak vagy az illető imádságoskönyvét. A reformátusok a harangnak csupán igen rövid meghúzásával jelzik a lélek távozását.