Nem látják szívesen Franciaországban az Eagles of Death Metal-t

Párizs |

<p>Törölték az Eagles of Death Metal fellépését két franciaországi fesztiválon a zenekar frontemberének vitatható kijelentései miatt.&nbsp;</p>

A november 13-i párizsi terrortámadás idején a Bataclan koncertteremben fellépő zenekar énekese, Jesse Hughes egy interjúban "a beavatott muszlim személyzetet" és a "politikailag korrekt liberális mentalitást" tette felelőssé a mészárlásért. 

Az időnkénti szélsőséges állásfoglalásairól ismert Taki's Magazine-nak adott interjúban a zenész azt mondta, hogy már az előadás előtt látott gyanúsan viselkedő embereket a koncertteremben, a merényletet belülről szervezték meg, és muszlimok az utcán már a mészárlással egy időben "ünnepelték a támadást", vagyis előre kellett tudniuk róla. 

A fegyvertartás híveként ismert Hughes bírálta a sajtót is, amiért úgymond "fontos részleteket" hallgatott el, például azt, hogy - mint állítja - a terroristákat már jó előre beengedték a terembe, és a biztonsági őrök egy része tudott a készülő merényletről, sőt együttműködött a terroristákkal. 

Úgy tudja, hogy az őrök közül különös módon hatan nem jelentkeztek szolgálatra azon az estén. 

Azt is állította, hogy látta a teremben Salah Abdeslamot, a párizsi merényletsorozat egyetlen életben maradt tagját, noha a nyomozati eredmények soha nem utaltak arra, hogy ő is ott lett volna a Bataclannál. 

Az Eagles of Death Metal zenekar a Cabaret Vert nevű vidéki és a Rock en Seine párizsi fesztiválon lépett volna fel augusztus 25-én és augusztus 26-án, a két fesztivál azonban pénteken közleményben jelentette be a koncertek elmaradását, hangoztatva, hogy "messzemenően nem értenek egyet Jesse Hughues közelmúltban tett kijelentéseivel".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?