„Nekem a könyv volt a mindenem”

Péli Fazekas Rozália: „Amit elmondtam, az hiteles...”A szerző felvételeSzülőfalujában, Kürtön a lánynevén ismerik. A férje után Polyákné, de jobb szereti a Péli Fazekas Rozáliát, mert „ennek a névnek jobb a csengése”, és az írásai is ezzel jelennek meg. Akkor kezdett írni, amikor a lányai iskolába kerültek. Nézegette az olvasókönyvüket, olvasgatta a verseket, és azt gondolta: „Ilyet én is tudok írni, ekkora tudomány az én fejemben is van.” Megpróbálta – és sikerült. Legelső versére pontosan emlékszik. „Hej, Sári néni, alsó faluvégi, a két lábán egy papucs, s úgy is jól van néki.”

Sok verset írtam, valamennyinek falusi íze van. Folklórműsorokat állítottam össze. Vidám jeleneteket is írtam, magam is játszottam bennük. Több Csemadok-versenyen vettünk részt. Százhárom éves koromban se felejtem el azt a pillanatot, amikor Neszméri Sándor felállt, és azt mondta: az előadók remekeltek, az egyéniek és a csoportok is, de a kürtiek elbűvöltek bennünket.

Én már kiöregedtem, félreálltam. A múltkor eljött hozzám egy fiatal hölgy, hogy nem mondanék-e neki el ezt meg azt a Libapásztor-játékból. Mondom, lyánykám, ami benne van a papírjaimban meg a fejemben, mindent elmondhatok, nem köll azt nekem tejföllel berántani, hogy meg ne savanyodjon! Mindent feljegyzett. Ha később eljövök, akkor is mesél? Hát persze. Nekem az nem kell, a sírba se akarom levinni, persze, hogy átadom. De nem jött.

Az olvasás szeretetét apámtól örököltem. Otthon nem volt könyvünk, de a faluban volt könyvtár. Ami könyv a kezembe került, azt mind elolvastam.

Nekem a könyv volt a mindenem. A fejem alja, az életem. Milyen jó olyan embereknek, akik szép könyveket tudnak írni! Mindig bennem motoszkált, hogy én is vihettem volna valamire, ha az apám gazdagabb, de nem tanulhattam, mert öt gyereknek enni kellett. A tizenhármat sem töltöttem be, amikor a hidegkúti intézőékhez kerültem, libapásztornak. Később Érsekújvárban, egy zsidó családnál töltöttem hat évet. Ha nem bántak volna velem tisztességesen, egy percig se maradok ott. De szerencsém volt.

Amikor Süsséknél szolgáltam, éjjelente sokáig virrasztottam az én kis külön szobámban. Ha nem így lett volna, nem tudnék ennyi mindent az írókról, költőkről. Reggel hatkor keltem, és addig le nem feküdtem, amíg patyolatrend nem volt a konyhában. Mindent megcsináltam, mindenhez értettem. Varrtam is a gyerekekre, meg a szolgálópajtyiknak is, azok meg az ebédlőt súrolták helyettem. Kétéves volt a lányka, Gertrúd, amikor odakerültem, még nem tudott beszélni, a fiú, Ede hat. Azt a kapcsolatot nem lehet elmondani! A zsidó gyerek azt mondta nekem, a keresztény lánynak, hogy Rózsikám, én iskolába fogok járni, jól fogok tanulni, s ha megöregszel, építek neked házat, és ott leszel velem, amíg meg nem halsz. Ilyen szépeket még az anyám se mondott! A két gyerek nem vette tudomásul, hogy nem hozzájuk tartozom, hogy nem a zsidó templomba járok, hanem a barátokhoz. Vasárnap hatkor misére mentem, mert később főzni kellett. Délután kettőre elmosogattam, rendet teremtettem, magamat rendbe tettem, méghozzá úgy, hogy megnézhettek! A főnök meg az asszonyom sokat olvastak, s mindig megkérdezték, hogy Rózsikám, nem akarja elolvasni? Persze hogy akartam. De én tudtam, hogy mikor kell stoppolnom, és mikor olvashatok.

A rendes paraszt apák és anyák a családdal törődtek, tudták, mit beszélhetnek a gyerek előtt. Az apám borzasztó erkölcsös és szigorú volt. Tizenkilenc éves koromban kezdett udvarolni egy fűri fiú, aki később eljegyzett. Engem nem lehetett szorongatni... Ha elmentünk a kocsmába táncolni, más legény is felkért. Jól néztem volna ki, ha mindjárt enyelegtem volna! Egy tisztességes lánynak, akár egyedül van, akár kétezren vannak körülötte, egyformán kell viselkednie. Énrám nem mondhatott senki semmit...

De történnek dolgok, amiket előre senki nem tud. Hogyan alakul a sorsa, mi lesz azzal, akit most nagyon kedvel, de később a percet is megátkozza, amikor találkozott vele. A vőlegényem azt is akarta, amit én nem. Felhánytorgatta, hogy más lányoknak nem kell könyörögni... Akkor minek jársz utánam? Aztán hallottam ezt-azt, hogy másfelé kanyarodott. Egyre azon rágódtam, hogy milyen uram lesz ő nekem, ha már most másfelé csapódik. Veszekedtünk, aztán nem jött többet. Én meg visszaküldtem neki a gyűrűket.

Az asszonyom egyszer azzal állt elő, hogy Rózsikám, tudja, mit gondoltam én? Ha jönne valami szorítás a zsidókra, összecsomagolnék egy nagy rakás pénzt, maga Kürtön szerezne parasztruhát a fiamnak meg a lánykámnak, és elmenne velük Erdélybe, ott hatalmas erdők vannak, valami erdészházban meghúzhatnák magukat. Nincs az az ember, aki magának pénzért ne adna hamis papírokat. De amikor életbe lépett a zsidótörvény, nem szólt semmit, hogy jön a veszedelem. Negyvennégy május elseje után zsidó háznál keresztény lány nem maradhatott. Haza kellett mennem. Egypárszor még elmentem hozzájuk, vittem nekik tejet, túrót.

Nem tudom, mikor vitték el őket. A családból senki nem jött vissza. Megbecsüléssel gondolok rájuk holtuk után is.

Huszonnyolc évesen mentem férjhez egy özvegyemberhez, két lánygyerekkel. Sajnos a fiatalabbik néhány év múlva meghalt. A faluban szenzációt keltett, hogy egy gazdag özvegyember kért meg. Kilenc és fél évvel volt öregebb, mint én. Jó ember volt az uram. Négy gyereket szültem neki, de az első, a kisfiam, négy hónapos korában meghalt. A szerelem később jött meg. De hány házasság kezdődik szerelemmel, aztán kudarcba fullad! Ötvenhárom évesen özvegyen maradtam. Ketten is megkérték a kezemet utána, de nem fűlt a fogam a férjhez menéshez, azt mondtam, hogy én a Jókait sokkal jobban szeretem, meg a Petőfit is, meg a többieket. Még most is nevetnek rajta, ha valami bolondot mondok, hogy ó, hát mit csináltok ti ebből olyan gondot, én még máma is emberekkel alszok! Az nem igaz, csóválják a fejüket. Máma este Jókaival, holnap este Petőfivel, azután Márai Sándorral.

Rengeteget tanultam a könyvekből. Ha csak tehettem, olvastam. Csak rám ragadt valami! Most se olyan vagyok, hogy össze-vissza beszélnék olyasmit, ami nem igaz. Most már nem olvasok mindennap, mert rossz a szemem. Az emlékeimből élek. Azt nem lehet elfelejteni, amit az ember végigolvas. Ha újra kezdhetném az életemet, tanulnék. Az volt a vágyam.

Nyolcvanhetedik évemben vagyok, amennyit ad Isten, elfogadom.

A múltat beszéltem el. Amit elmondtam, az hiteles. A múltat felidézhetjük, de hogy mit hoz a jövő, azt nem tudjuk. Az élet hosszú, már akié hosszú, s annyi sok minden történik, hogy nem is jut minden az eszünkbe. Abban is van különbség, hogy ki hogyan bírálja el az életét. Akinek a feltett terve, hogy ennyit szerzek vagy annyit szerzek, az nem elégedett soha. Én nem kapaszkodhattam más fába, ha az uram csak szövetkezeti tag volt. Megesett, hogy hónapokig csak két-háromszáz koronát hozott haza...

Van, akinek az élete sikeres. Az én életem örökös munkával telt. Nem mondom, öröm is volt benne; a lányaimat iskoláztattam, megélnek a maguk szorgalmából. Büszke nem vagyok, mert nincs mire. Ami képességet a magasságos Úristen adott, hogy jó elbeszéléseket tudok írni, azért nem várok tapsot. Ha valaki megszorítja a kezem és köszönetet mond érte, nekem az elég...

Élete során hány könyvet tud elolvasni egy átlagos ember ?

Becslés szerint egy naponta rendszeresen 3-4 órát olvasó ember 10 év alatt 760 kötettel végezhet, ez évente 76 mű. Egy élet alatt, mondjuk 50 évi olvasást számítva, ez csaknem 4000 kötetet jelent. Az adatok Fitz József, a nagy magyar könyvtártudós egyik tanulmányában találhatók. Más felmérések szerint azonban ezek a becslések túlságosan szerények. Gyorsolvasó könyvmolyok ennél sokkal nagyobb teljesítményekre képesek. Persze, az olvasás nem sportteljesítmény, nem időre, darabszámra vagy kilóra faljuk a könyveket. Olvasni okosan, válogatva és odafigyelve kell...

Az ókorban és a középkor elején az emberek rendszerint csak fennhangon olvastak. Az akkori írók a műveik prozódiáját és ritmusát is fennhangon való olvasáshoz és kiejtéshez alkalmazva alkották meg. ĺrott nyelvük emiatt sokkal nyomatékosabb és patetikusabb, mint a mienk, kik inkább a néma gondolat nyelvén írunk. Az újkor írói már magányosan, hangtalanul olvasó közönség számára írnak. Ennek a hangtalan olvasásnak az az előnye, hogy sokkal gyorsabb, mint a hangos. (net)