Néhány hónapra eltűnik az Orloj

<p>Prágában e héten megkezdődött az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A mintegy másfél évre tervezett munkálatok során néhány hónapra eltűnik a híres csillagászati óra, az Orloj is, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága.</p>

A rekonstrukció első szakasza az Orlojt nem érinti, az rendesen működni fog – közölte Barbora Hrubá, a Prague City Tourism idegenforgalmi iroda szóvivője. Azokban a hónapokban, amikor a csillagászati órát fogják javítani, a városi illetékesek a tervek szerint videovetítésekkel próbálják meg az Orlojt eltakaró állványra visszaadni a varázslatos hangulatot. Az Óvárosi városháza tornyát legutóbb a múlt század nyolcvanas éveiben újították fel. A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 800 ezer ember keresi fel. Felső karzatáról gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, különösen a történelmi központra. A mostani felújítás költségeit 46 millió koronára tervezték.  A híres csillagászati óra javítását 2018 első felére tervezik. Szakértők szerint azonban számolni kell azzal, hogy a javítások elhúzódhatnak. Petr Skála, az Orloj jelenlegi órásmestere és kezelője szerint a megnyitás legutolsó lehetséges napja már előre adva van: 2018. október 28., Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója.  [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"272370","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 388px;","title":"Kocsikázó menyasszony és vőlegény az állvánnyal eltakart prágai Óvárosi városháza tornya előtt","typeof":"foaf:Image"}}]] A prágai Óvárosi városházát 1338-ban alapították, és több összevont épületből áll. A neogótikus szárnyat a második világháborúban bombatalálat érte, ezért le kellett bontani. Az épületegyüttes kiegészítésére az utóbbi évtizedekben több pályázatot is kiírtak, de eddig egyik sem volt sikeres, illetve egyetlen elképzelést sem valósították meg. Jelenleg ezen a területen park van. Az óvárosi városháza tornyának külső falán elhelyezett csillagászati óra, az Orloj első változata 1410-ben készült, de szerkezetét azóta többször tökéletesítették az évszázadok során. A pontos idő mellett a napokat, hónapokat, a Hold és a Nap fázisait is mutatja a 15. század elején Kadani Mikulás órásmester és Jan Šindel csillagász által készített szerkezet. Az órát később Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsnokok a legenda szerint megvakíttattak, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. Az alkotó bosszúból állítólag leállította a szerkezetet. Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki 150 évvel ezelőtt korszerűbb darabokra. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?