Negyven mianmari rohingja falut égettek föl október óta

Rohingják
Bangkok |

A muszlim rohingja kisebbség negyven faluját égettek föl októberben és novemberben a buddhista többségű Mianmar Arakán államában - állapította meg a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet műholdképek alapján, hozzátéve, hogy így összesen 354 falut semmisítettek meg részben vagy teljesen a mianmari hadsereg arakáni "tisztogató" műveleteinek augusztus 25-i kezdete óta.

A hadsereg csupán november utolsó hetében, miután Mianmar 25-én megállapodott Bangladessel az utóbbi területére menekült mintegy 655 ezer rohingja visszatelepítéséről, többtucatnyi épületet égetett le - állítja a HRW hétfőn kiadott jelentésében. Brad Adams, a szervezet ázsiai ügyekben illetékes igazgatója szerint ez arra utal, hogy a megállapodás aláírása csak porhintés volt Mianmar részéről, az ígéretet, hogy a rohingják biztonságban visszatérhetnek, nem lehet komolyan venni, mert továbbra is felgyújtják falvaikat.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a brit BBC-nek adott és hétfőn megjelent interjújában kijelentette: nem lepődne meg, ha egyszer egy bíróság úgy ítélné meg, hogy népirtást követtek el a rohingják ellen.

A HRW műholdképek elemzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a mianmari hadsereg 118 falut rombolt le részben vagy teljesen szeptember 5-e után, amikor is Aung Szan Szú Kjí mianmari vezető befejezettnek nyilvánította a rohingja fegyveres lázadók elleni rendőrségi és katonai műveletet. 

Az AFP francia hírügynökség a HRW jelentésével kapcsolatban megkérdezte a mianmari kormány szóvivőjét, és ő azt mondta: "Voltak tüzek, de még ellenőriznünk kell, hogy hány faluról van szó". Az AP pedig egy arakáni határőrtisztet kérdezett meg telefonon, aki azt állította, hogy sem októberben, sem novemberben nem gyújtottak föl egyetlenegy falut vagy házat sem az államban.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet a múlt héten több mint 11 ezer rohingja menekülttel készült interjúk alapján úgy becsülte, hogy a muzulmán vallású mianmari kisebbség legkevesebb 6700 tagját gyilkolták meg augusztus vége és szeptember vége között a mianmari hadsereg tisztogató akciójában. Az MSF hozzátette azonban, hogy a valóságban akár ennél sokkal több halálos áldozat is lehetett az adott időszakban. Az áldozatok nagy többségét agyonlőtték, de több alkalommal irtottak ki a katonák teljes családokat azzal a módszerrel, hogy bezárták őket a házukba, majd rájuk gyújtották az épületet - közölte Sidney Wong, az MSF munkatársa. A rohingják még ma is menekülnek Mianmarból, és a menekülők arról számolnak be, hogy az utóbbi hetekben is érték őket támadások - hangsúlyozta az MSF. A szervezet szerint túl korai volt a bangladesi és a mianmari kormány közötti megállapodás a menekültek visszatelepítéséről, mert semmi garancia nincs arra, hogy a visszatérő rohingják nem lesznek ismét támadások célpontjai.

A mianmari hadsereg november közepén tette közzé saját belső vizsgálatának eredményeit, amelyet azonban független forrásból nem lehetett ellenőrizni. A hadsereg közlése szerint több mint 2800 rohingja szemtanút hallgattak meg, és ez alapján állítják, hogy mianmari katonák nem gyilkoltak meg és nem is bántalmaztak rohingjákat, a lázadók maguk gyújtották fel népük házait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?