Ne féljünk az egyetemtől és a főiskolától! Ez lehetne a legfontosabb tanács azok számára, akik ősszel kezdik tanulmányaikat. Ne féljünk, még akkor sem, ha pillanatnyilag nem tudjuk felmérni, milyen erőfeszítést igényel majd a tanulás.
Ne féljünk az egyetemtől
A felsőoktatási intézmények légköre a középiskoláknál kevésbé szabályozott. Szükség van önálló kezdeményezésre, amihez a legtöbben nem szokhattak hozzá középiskolás éveik alatt. Az önállóságot, az önálló életszervezést tényleg tanulni kell. A gólyatábor ugyan megrövidíti a nyári szünidőt, hiszen a többi hallgatóhoz képest néhány nappal korábban elkezdődik a félév, de ezt a néhány napot érdemes feláldozni.
Barátkozz!
A gólyatábor kiváló alkalom a barátkozásra, új ismerősök, barátok szerzésére. Új társainkat együtt lakva, bulizva lehet igazán jól megismerni. Érdemes részt vennünk a vicces „beavatási” feladatokban, csapatversenyekben is, még ha első látásra nem is túl vonzóak. Próbatételt jelentenek a befogadáshoz, és nagyon jó csapatformálók. Az így kialakult kis csapatok általában hosszabb távon együtt maradnak. A modulokra épülő képzési rendszerben – amikor nekünk magunknak kell összeállítanunk saját órarendünket, tanulási tervünket – nem árt, ha van néhány ismerős arc, akik hasonló tervet kovácsolnak. Az a legkevesebb, hogy lesz majd kitől elkérni a jegyzeteket...
Az új barátokon kívül fontos információkhoz juthatnak az érdeklődők, találkozva a felsőbb éves hallgatókkal. Ők már túléltek néhány vizsgát, ismerik az intézmény belső világát és segítséget nyújthatnak, hogy később is jól érezzék majd magukat a tanulmányokat kezdő hallgatók az intézményben.
Kérdésekkel érkező újoncok
A felsőoktatási intézményeknek rendelkezniük kell diáktanácsadó szolgálattal is. Szerencsés esetben ezek munkatársai képviseltetik magukat a gólyatáborban, illetve ügyeleti lehetőséget biztosítanak a kérdésekkel érkező újoncoknak. Kiemelt figyelmet érdemelnek a fogyatékkal élő hallgatók. Számukra az intézmények koordinátorai nyújtanak segítséget.
A diáktanácsadók támogatásával idejekorán lehetséges a tanulási készségek felmérése, a szükséges stratégiák fejlesztése. A gólyáknak érdemes tájékozódniuk, hogy személyes problémáik megoldásához rendelkezésre áll-e jogi, egészségügyi, pszichológiai tanácsadás az intézményben. Hasznos lehet a kortárs tanácsadók felkeresése is, akik a gólyatábortól függetlenül információkat szolgáltathatnak a hallgatói élet számos területén. Félni tehát nem érdemes. Alapos tájékozódással megkönnyíthető a félévkezdés. (he, of)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.