Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat

Nargesz Mohammadi

Nargesz Mohammadi iráni aktivista, újságíró kapja idén a Nobel-békedíjat „a nők iráni elnyomása ellen és az emberi jogokért és szabadságért folytatott küzdelméért” – jelentette be péntek délelőtt a kitüntetést odaítélő testület Oslóban.

Az Iránban bebörtönzött emberi jogi aktivista mellett az idei békedíjjal azt a több százezer embert is elismerik, akik az elmúlt évben az iráni rezsim nőkkel szembeni diszkriminációs és elnyomó politikája ellen tüntettek. A tüntetők „Nő – Élet – Szabadság”-mottója jól kifejezi Nargesz Mohammadi elkötelezettségét és munkáját – fogalmazott a Nobel-bizottság a nobelprize.org honlapon megjelent indoklásban.

Nargesz Mohammadi nagy árat fizetett a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelméért. Iránban 13 alkalommal vették őrizetbe, a bíróság ötször ítélte el, összesen 31 évi börtönbüntetést és 154 korbácsütést szabtak ki rá. Jelenleg is börtönben van – ismertette a közlemény.

A Nobel-békedíjat bejelentő Berit Reiss-Andersen, a norvég Nobel-bizottság elnöke elmondta: a díj odaítélésekor figyelembe vették, hogy Iránban az elmúlt évben rendkívüli megmozdulások zajlottak, amelyeket sokan forradalomnak tartottak, amit majd még meg kell vizsgálni, de a megmozdulások különlegességét az adta, hogy ez a nők forradalma volt. Ugyanakkor a populáció felének elismerése globális probléma a világ számos országában – hangsúlyozta az elnök.

Az iráni aktivista a 19. nő, aki 1901. óta elnyerte a Nobel-békedíjat.

Iránban tavaly szeptemberben robbantak ki országos tüntetések egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően, akit az iráni erkölcsrendészet vett őrizetbe, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. Amini fogva tartása alatt halt meg, és szemtanúk szerint a hatóságok bántalmazták.

A nobelprize.org portálon megjelent közlemény szerint Nargesz Mohammadi már az 1990-es években, fizikushallgatóként az egyenlőség és a nők jogainak szószólója volt. Tanulmányai befejezése után mérnökként és különböző reformpárti újságok rovatvezetőjeként dolgozott. 2003-ban kapcsolatba került a teheráni Emberi Jogok Védelmezői Központjával, amelyet a Nobel-békedíjas Sirín Ebadi alapított. Mohammadit 2011-ben tartóztatták le először. Két évvel később, miután óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a halálbüntetés elleni kampányban kezdett dolgozni. 2015-ben ezért újra börtönbe került. Ekkor kezdett tiltakozó kampányt az iráni börtönökben a politikai foglyokkal, különösen a nőkkel szemben rendszeresen alkalmazott kínzás és szexuális erőszak ellen.

A tavalyi tüntetéshullámot a börtönből támogatta, és szolidaritási akciókat szervezett rabtársai körében. Ezért szigorították fogva tartása körülményeit, megtiltották, hogy hívásokat és látogatókat fogadjon. Mégis sikerült eljuttatnia a The New York Times című amerikai lapnak egy cikket, amelyet Mahsza Amini meggyilkolásának első évfordulóján közöltek. „Minél többünket zárnak be, annál erősebbek leszünk” – fogalmazott.

A díjjal 11 millió svéd korona is jár. A Nobel-békedíjat hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át Oslóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?