NAPTÁR

EGY GONDOLAT
Aki nem kétségeskedik,
sohasem okoskodik, aki nem okoskodik, sohasem
gondolkodik; aki nem
gondolkodik, nem ember.
Bessenyei GyörgyNÉVNAP
Szilárda
A név a latinból ered, s a szilárdat, következetest, állhatatost jelentő Constantinus fordításából keletkezett, csakúgy mint a Szilárd.

EGY GONDOLAT

Aki nem kétségeskedik,

sohasem okoskodik, aki nem okoskodik, sohasem

gondolkodik; aki nem

gondolkodik, nem ember.

Bessenyei GyörgyNÉVNAP

Szilárda

A név a latinból ered, s a szilárdat, következetest, állhatatost jelentő Constantinus fordításából keletkezett, csakúgy mint a Szilárd. Ma Zdenkó, valamint Branislava és Bronislav nevű ismerőseinket is köszöntsük!MAI ÉVFORDULÓINK

15 éve hunyt el Páger Antal színész. 1919-ben Székesfehérvárott kezdte pályafutását, majd 1944-ben Argentínába költözött, ahol szintén játszott színpadokon. 1956-ban tért haza, a Vígszínházba szerződött, s haláláig ott játszott.BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Szepes Mária (1908) írónő, a keleti filozófiák, az okkult tudományok és a mágikus erők jeles tudora.

Závada Pál (1954) író, szociográfus.NAPI VICC

Melyik szólás a a következő:

Inzultálja, mint szikvíz termékmenedzser a paripáját.

(Szidja, mint szódás a lovát)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?