NAPTÁR

November 7

EGY GONDOLAT
„Önmagunkat csapjuk be, ha életünk magasabb céljait egy olyan viharos érzéstől tesszük függővé, mint a szerelem.”
Marie Curie

NÉVNAP
Rezső
Magyar név, s viszonylag fiatal, hiszen a nyelvújítók alkották meg az idegen eredetű Rudolf helyett.

November 7

EGY GONDOLAT

„Önmagunkat csapjuk be, ha életünk magasabb céljait egy olyan viharos érzéstől tesszük függővé, mint a szerelem.”

Marie Curie

NÉVNAP

Rezső

Magyar név, s viszonylag fiatal, hiszen a nyelvújítók alkották meg az idegen eredetű Rudolf helyett. Ma Ernő, Lázár és Rudolf, valamint a szlovák René nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

135 éve született Marie-Curie-Sklodowska lengyel születésű Franciaországban élt Nobel-díjas vegyész és fizikus. Párizsban férjével, Pierre Curie-vel egy lyukas tetős „laboratórium”-ban kutatták a természet titkait, egyetlen berendezésük egy fenyőfaasztal volt. Mégis szép sikereket értek el, előbb férjével a fizikai Nobel-díjat kapta meg – első nőként –, majd a rádium és a polónium felfedezéséért kiérdemelte a kémiait is, s ezzel ő lett az első kétszeres Nobel-díjas. Emellett gyerekeket szült, férje halála után pedig átvette annak tanszékét a tekintélyes Sorbonne-on. Új hazájában mégis állandóan rágalmazták, s hamvait csak pár éve férje földi maradványaival együtt a legnagyobb franciák végső nyughelyéül szolgáló Pantheonba helyezték át. Ö az első nő, aki saját jogán bejutott oda.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

60 éves Alessandro Mazzola olasz labdarúgó, hetvenszeres válogatott.

NAPI VICC

– Milyen az ideális feleség?

– 90-60-90. Kilencvenéves, hatvanas IQ-ja van, és kilencven milliója a bankban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?