NAPTÁR

Október 24

EGY GONDOLAT
„A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását.”
Salamon prédikátor

NÉVNAP
Salamon
A héber eredetű név jelentése szelíd, békés, s a névvel, illetve viselőivel már a Bibliában is találkozhatunk.

Október 24

EGY GONDOLAT

„A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását.”

Salamon prédikátor

NÉVNAP

Salamon

A héber eredetű név jelentése szelíd, békés, s a névvel, illetve viselőivel már a Bibliában is találkozhatunk. A magyar nyelvben is régóta használatos, már az egyik Árpád-házi király is viselte. Ma Rafael és Ráhel, valamint Kvetoslava nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

120 éve született Siófokon Kálmán Imre zeneszerző. Bécsbe költözött, ahol világhírű művek sorát alkotta. Ma is népszerű operettje a Marica grófnő, legsikeresebb műve a Csárdáskirálynő, amelyet a világ legtöbb országában bemutattak.

45 éve hunyt el Christian Dior francia divattervező. Diplomatának készült, végül ruhatervező lett. 1947-ben megnyitotta saját divatáruüzletét Párizsban. Még abban az évben kijött első kollekciójával, amely a háborús évek meglehetősen puritán viseletével szemben valódi ruhakölteményeket kínált. Újítása volt, hogy elsőként kínált saját kiegészítőket ruháihoz, ő lett a világ egyik legbefolyásosabb divatdiktátora. Dior modellekben járt Marlene Dietrich, Ava Gardner és Rita Hayworth.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

30 éves Balog Csaba labdarúgó, a bajnok Zalaegerszeg középpályása.

NAPI VICC

– Milyen diétát javasol az orvos a zsonglőrnek?

– Egyen súlyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?