Nagyszabású utcanév-változtatások Zentán

Zenta. Harminchárom utca és tér nevének a megváltoztatását, illetve visszaállítását hagyta jóvá Zentán a községi képviselő-testület a múlt héten.

Zenta. Harminchárom utca és tér nevének a megváltoztatását, illetve visszaállítását hagyta jóvá Zentán a községi képviselő-testület a múlt héten.

Zenta község képviselő-testületének legutóbbi ülésén szinte minden napirendi pont körül vita alakult ki, sőt, esetenként az indulatokat sem sikerült kordában tartani, a legnagyobb vihart mégis az egyes zentai utcák és terek nevének a megváltoztatásáról szóló határozat elfogadása kavarta.

Ez a folyamat már hosszabb ideje zajlik a Tisza-parti városban. Első lépésként a település közvetlen központjában lévő öt utca és tér kapott új elnevezést, vagy pontosabban régit, hiszen többségében a korábban használatos nevet állították vissza. Ez egyébként a község utcáinak és tereinek a nevét meghatározó bizottság egyik alapelve, a másik pedig az, hogy lecseréljék a politikai okokból keletkezett elnevezéseket, beleértve az 1921-1941 közötti időszakot is, a harmadik pedig, hogy az arra érdemes zentaiak iránti tiszteletét ily módon fejezze ki az utókor. A szakemberek következő lépésére többet kellett várni, de most harminchárom utca és tér névmódosítását terjesztették elő, valamenynyit a Centar-Tópart helyi közösség területén. A terv az, hogy módszeresen haladnak, a városrészek egymás után kerülnek sorra. Juhász Attila polgármester megjegyezte: nem találja elég hatékonynak a bizottság munkáját, a tanácsnokok egy része viszont úgy vélte, kisebb lépéseket kellene tenni. Tari László helytörténész, a bizottság elnöke elmondta, a listát már a múlt év júniusában továbbították az érintett helyi közösség tanácsának véleményezésre, de konkrét javaslatot vagy kifogást nem tettek, csupán annyit jegyeztek meg, hogy kompromisszumos megoldást kellene találni azokban az esetekben, amikor az elnevezést nem lehet lefordítani szerb nyelvre, valamint ajánlották, vegyék tekintetbe, hogy többnemzetiségű környezetben élünk, és ne adjanak mindenáron csak magyar neveket. Ezzel egyben válaszolt arra a kifogásra is, hogy a Centar-Tópart helyi közösség lakosságát nem kérdezték meg.

Pejin Attila történész (tagja volt a bizottságnak, de kilépett) azt nehezményezte, hogy többségében nem visszaállítás, hanem új elnevezés történik. Véleménye szerint kerülni kellene a személyneveket, az utcáknak esetleg csak 10-15 százaléka kaphatna ilyet a jeles zentaiakról. Arra is intett, ne siessenek az illetékesek a kortársakkal, a dátumokat pedig teljesen ki kellene hagyni. Ajánlotta, a jelenlegi jegyzéket adják vissza a bizottságnak továbbgondolásra. A polgármester szavazásra bocsátotta a terek és utcák nevét meghatározó bizottság előterjesztését, erre a jelenlévő 25 tanácsnok közül 13 szavazott, 8-an ellenezték, hárman pedig tartózkodtak. Pejin Attila hozzá is fűzte: nevetségesnek és egyben elgondolkodtatónak is találja, hogy egy vokson múlott 33 utca és tér új neve.

A végső döntést az illetékes köztársasági minisztérium mondja ki, de addig is lássunk egy kis ízelítőt, mi a „keresztelő” eredménye. A Testvériség-egység körút helyett Városkörüli út (ezt az elnevezést 1911-1952 között használták). Ivo Lola Ribar – Tópart utca (1874-1921 között volt érvényben, mert az utca mellett egykor tó volt). A Nikola Martinović utca Szent Szávára, a Belgrádi utca Árpád utcára módosul, ez utóbbi szintén létezett 1874-1921 között. November 29. utca – Szűcs utca, az elnevezés 1874-1952 között folyamatosan használatban volt, valamikor ebben az utcában éltek a szűcsök. Béke tér – Joca Vujić utca, ugyanis a téren áll a Vujić-ház. Joca Vujić (1863-1934) Zenta kiemelkedő személyisége volt, műgyűjtő, politikus, népképviselő, aki sokat tett a szerb tudomány és művelődés előrehaladásáért, a Szerb Matica tiszteletbeli tagja. A Boris Kidrič sétány helyett Tiszavirág sétány, Május 1. tér – Széchenyi tér (visszaállítják az 1874-1921 közötti állapotot), Ivan Gundulić – Vladimir Nikolić utca, az egyik legismertebb szerb építész, Zentán született 1857-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?