Nagy Imre-per: két perc alatt lesöpörték az asztalról a kérelmeket

Budapest |

A népbírósági tanács elnöke, Vida Ferenc két perc alatt lesöpörte az asztalról Nagy Imre néhai miniszterelnök és társainak kérelmeit, indítványait, amelyekkel a védelmet meg lehetett volna alapozni - mondta Mink András, a Nyílt Társadalom Archívum kutató-levéltárosa a Nagy Imre-per hanganyagának nyilvános lejátszása kapcsán pénteken az MTI-nek.

A történész hozzátette: Nagy Imre többek között olyan tanúk kihallgatását kérte, akik 1958-ban a Kádár-rendszerben és az 1956-os forradalom idején is párt- vagy kormányzati funkciót viseltek. Ezzel egyértelműen bizonyítani lehetett volna, hogy a két korszak között nem feszült ideológiai ellentét, a párt 1956-os vezetői pedig nem álltak a párttal szemben. Nagy Imre kérte például Hegedűs András korábbi kormányfő, Rónai Sándor szakszervezeti vezető és Czinege Lajos katonatiszt kihallgatását, ám egyik sem történt meg. Mink András közlése szerint a bíró az idő rövidségére, érdektelenségre és már tárgyalt tényállásra hivatkozott, amikor visszautasította a vádlottak kérését. Jellemzőnek nevezte, hogy Nagy Imréék kérése három órán át tartott, míg a népbíróság elnöke azt egy sebtében hozott határozattal valójában két perc alatt elutasította. A történész kitért arra, hogy a vádlottak csak az utolsó pillanatban tehettek javaslatot a meghallgatni kívánt tanúkra. Az ügyész ugyanakkor a nap végén két órán keresztül meglehetősen szigorú hangnemben ecsetelhette az ellenük felhozott vádakat. Nagy Imre és Maléter Pál többször közbevágott, amikor az általuk megcáfoltnak vélt vádpontokat újra felhozták ellenük, mire a bíró rendreutasította őket. Mink András elmondta, a vádlottak ekkor jöhettek rá végérvényesen arra, hogy hiába volt öt napon keresztül a tárgyalásuk, hiába kérdezték ki őket részletesen, hiába szembesítették őket különböző tanúkkal - kivétel nélkül a vád tanúival -, a vádak nem változtak semmit. Ekkor megbizonyosodhattak arról: koncepciós per áldozatai lettek. Azt is tudni lehet, hogy a vádirat előre megírt szövegen nyugodott - folytatta Mink András. A szakértő rámutatott arra: a per első és utolsó napja keretes szerkezetbe fogja a bírói eljárás egészét, ami emlékeztet a sztálini koncepciós perekre. Szántó Zoltán, aki beszervezte Nagy Imrét a kommunista mozgalomba, az ötödik napon körülbelül két órán át beszélt, olyan hosszan, mint amennyi ideig Nagy Imre ecsetelte élettörténetét a per első napján, amivel azt igyekeztek alátámasztani: a forradalom miniszterelnöke "báránybőrbe bújt farkas" volt, mert beépült a kommunista pártba, ahol bomlasztó tevékenységet folytatott - mutatott rá Mink András. A perben másik fontos momentum a nap felénél vetített film a forradalomról és szabadságharcról, amelytől azt várták, hogy néhányan a vádlottak közül megtörnek. Ez nem történt meg, ám az érzékelhető a per pénteki napjának későbbi megszólalásaiból, hogy Maléter Pálban sikerült a lelkiismeret-furdalást elültetni. Ezt az utolsó szó jogán elmondott beszédében is lehet hallani. Maléter ugyan ekkor komolyan kétségbeesett, hogy nem állt a jó oldalon, de nem a következményektől, a haláltól félt, hanem attól, hogy esetleg károkat okozhatott a népnek - vélekedett a kutató levéltáros. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?