Közzéteszik Nagy Imre hóhérainak nevét

Pozsony |

<p>A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorló gépezet kulcsszereplőinek, a Nagy Imre-pert előkészítő, úgynevezett K részleg belügyeseinek nevét tartalmazó listát hoz nyilvánosságra - írja szerdai számában a Magyar Idők.</p>

A Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének és újratemetésének emléknapjához kapcsolódva bemutatandó Kék füzet a cikk szerint pontos képet ad a Kádár-rezsim legmegbízhatóbb elvtársainak életútjáról.    Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke a lapnak elmondta, a 150 fős listán szereplők a Gyorskocsi utcai gyűjtőfogház 3. emeletén, egy zárt folyosón dolgoztak, ahol a kiemelt politikai ügyekben rács mögé helyezett személyek voltak. Itt őrizték 1957 áprilisától a Nagy Imre-csoport tagjait is.     Eddig 100 személy politikai pályaképét tudta elkészíteni a NEB, a füzet az irodai és vizsgálótisztektől az alezredeseken át az ügyészekig tartalmaz neveket, hozzájuk kötődik többek között a Bibó-per is, amelyben Göncz Árpád is szerepelt.    Az egész K részleget Rajnai Sándor vezette, aki később a hírszerzés egyik meghatározó alakja lett, pályáját bukaresti és moszkvai nagykövetként fejezte be, azután 1992-ben Izraelbe távozott, majd 1993-ban az Egyesült Államokban telepedett le. A második a listán Ferencsik József, aki Nagy Imre egyik kihallgatója volt, és 1962 után a Hung­expo vezérigazgató-helyettese lett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?