Nagy emberek kicsiben – Arkhimédész büszkesége

A nagyközönség körében számtalan tévhit él a híres emberekről, sok esetben pedig nem is ismerik a történelem nagy alakjait. Mivel az új ismeretek iránt legfogékonyabbak a tizenévesek, ezért sorozatunk különösen az ő figyelmüket hivatott felhívni azokra a dicső elődökre, akik példaképül szolgálhatnak számukra.

Arkhimédész

Minden vízbe mártott test, kisangyalom, / A súlyából annyit veszt, kisangyalom, / Amennyi az általa / Kiszorított víz súlya, kisangyalom – énekeltük kisdiák korunkban, amikor az ókor legnagyobb zsenijének, a szirakuzai Arkhimédesznek a törvényét tanultuk. Az erről szóló legenda szerint II. Hiéron király megbízta őt annak megállapításával, hogy az isteneknek áldozati ajándékul készített aranykoronából nem csente-e el az ötvös a nemesfém egy részét. A tudós fürdés közben jött rá a megoldásra, amely szerint a testek folyadékba helyezve könnyebbnek találtatnak, a felfedezés felett érzett örömében meztelenül rohant végig Szirakuza utcáin, hangos Heuréka! (megtaláltam) kiáltásokkal. Miért is ne, egy tudós lehet annyira szórakozott, hogy nem veszi észre, nincs felöltözve. A legnagyobb római építész, Vitruvius derítette ki, hogy a király által feladott kérdés megválaszolásának semmi köze az iskolában tanított törvényhez. Maga Arkhimédész is jóval később határozta meg, mégis sikerült rájönnie, hogy mennyit csalt az ékszerész. Módszere pofonegyszerű volt: a kész koronát, valamint ennek súlyával megegyező nyers arany- és ezüsttömböt merített a színültig telt edénybe. A kicsorduló folyadék mennyisége megadta a három test térfogatát. Mivel a korona nagyobb térfogatú volt az aranytömbnél, egyszerű összehasonlítással megállapította, menynyi ezüstöt tartalmaz. Persze, a meztelen futkározás is csak az utókor fantáziájáról árulkodik, semmi köze a valósághoz.

A ma embere azt hihetné, hogy a tudós a fenti törvényére volt a legbüszkébb. Vagy ha nem erre, akkor az emelőkről szólóra, amelynek kapcsán jelentette ki híres mondását: Adjatok egy szilárd pontot, és sarkaiból fordítom ki a világot. A valóságban ő inkább matematikusnak tartotta magát, így azt a felismerését becsülte a legtöbbre, hogy egy kockába rajzolt henger térfogata az előbbi háromnegyede, a beléjük rajzolt gömbé pedig fele a kocka térfogatának. Végső kívánsága szerint ezt vésték a sírkövére.

A róla szóló legendák közül az sem igaz, hogy élete utolsó perceiben a kör kérdésével foglalkozott volna, távol a harci eseményektől. Olyannyira nem, hogy ő volt a pici városállam védelmének a megszervezője. A hatalmas hadvezér, Marcellus, aki a történetíróktól a Róma kardja nevet érdemelte ki, kétnapos ostromot tervezett Szirakuza ellen. Arkhimédész zseniális szerkezeteinek köszönhető, hogy a maroknyi védősereg több mint két éven át tartotta magát. A tudós kezdettől fogva a sáncokon irányította a védelmet, harcban esett el. Erről tanúskodik Marcellus gesztusa is: hadvezéreknek kijáró katonai pompával temettette el a városvédő hős tudóst, a sírkőre vonatkozó kívánságát is teljesítve. Százötven évvel később a nagy római politikus és szónok, Cicero ennek az ábrának alapján tudta azonosítani Arkhimédész sírját az elhanyagolt, szamártövissel benőtt szirakuzai temetőben.

Az ókor legnagyobb tudósának tevékenységét illetően elmondható, hogy matematikai eredményeit ezerkilencszáz éven át nem tudták túlszárnyalni: a napjainkig is fennmaradt Homokszámlálás című munkájában a korszerű matematika alapjait fektette le, amelyet csupán az újkor két zsenijének, Isaac Newtonnak és Gottfried Wilhelm Leibnitznek sikerült túlhaladnia.