Nagy-Britannia az aranyjubileum megünneplésére készül

Erzsébet királynő szenvedélyének, a lovaglásnak hódolReuters-felvételÖtven éve koronázták angol királynővé II. Erzsébetet, London és a szigetország most az aranyjubileum lázában ég. Az üzletek megteltek a királyi család életének fontos momentumait felvillantó emléktárgyakkal, és a nyári hónapokra megszámlálhatatlan kiállítást és hangversenyt szerveznek.

– Hogy vannak maguk a királyokkal? – kérdi kedélyesen Morten Ebbesend, a Sheraton Park Tower Hotel igazgatója, miután majd húsz emelet magasból „rákukkantunk” a kiterjedt londoni éjszakára. Cseh kollégámmal egymásra nézünk, s olyan érzésem támad, mintha mindketten Hašekra és Švejk legendás kocsmajelenetére gondolnánk – és akkor nyilvánvalóan azt kell felelnünk angol vendéglátónknak, hogy Ferenc József. És hogy még udvariasabbak legyünk, hozzátesszük: Sissy. Ezzel aztán a „magyar” (meg a cseh) királyi házra vonatkozó kérdést a magunk leegyszerűsített republikánus módján le is zárhatjuk.

Később az Angliában és ĺrországban működő Starwood-szállodalánc viktoriánus ékköveiben, a Park Lane és a Sheraton Hotel szobáit megtekintve értjük meg igazán a kérdés lényegét. A belső terek pompája a XIX–XX. század fordulóját idézi. Nincs itt nyoma semmi amerikanizáltságnak, a rézfogantyú az rézfogantyú, a díszítés pedig visszafogott, tiszta és európai. Egy kerek vacsoraasztal mellett beszélgetünk minderről, ahol kiderül: a veretes angol szállodák nem a párizsi vagy a berlini konkurensektől tartanak – sokkal inkább a szecessziós „királyi” Bécs turisztikai hadmozdulatait figyelik.

Mindez nem változtat azon az alapélményen, hogy London mérhetetlenül a kedvünkre való, és lakható városnak tűnik. Hangulatos utcák, ingerlően üde zöldfelületek, na és pompás kastélyok: ez volna London első látásra. Belátható, bejárható terek mindenütt, pedig itt él és dolgozik több mint hétmillió ember. Az utcán mégis kényelmesnek tűnik az élet. A belvárosi nyüzsgő forgatag – számunkra is meglepő módon – elviselhető, mert ha mulyák vagyunk is (például gőzünk sincs, mit hová kell dugni a metróra való föl- és leszálláskor), könnyű találni szívélyes és udvarias segítőket. Parkolni persze itt sem lehet.

A legnagyobb élmény a parkok – Hyde Park, St. James Park, Green Park, Kensington Park – látványa. Mind egy-egy hatalmas friss lélegzetvétel a füstokádó metropolis zajos forgatagában. Nárciszok sárgállnak, tulipánok piroslanak mindenfelé. Ez is része annak a nagyvárosi pompának, ami újfent a hajdan kiterjedt gazdag gyarmatbirodalomra emlékezteti az Európa eldugottabb tájairól idevetődő utazót.

Mindegy, hogy pubok és régi fürdőházak több évszázados bejáratait vizslatjuk, vagy éppen a Kensington-palota ódon termeiben bámuljuk Tintoretto óriási vásznait: London mindenestül őrzi a viktoriánus korabeli Anglia pompázatos külsőségeit. És ez itt látszólag mindenkinek kényelmes, sőt természetes is. Hoznék rá egy köznapi példát. Autóval utazunk, és a sofőr észreveszi, hogy az egyik hátsó ajtó nincs rendesen becsukva. Parkolóhelyet keres, komótosan megáll, kiszáll, körbefut, s azzal, hogy becsukja az ajtót, helyére billenti a kizökkent világegyensúlyt. Nincs még a világnak egy olyan pontja, ahol az ember kényelme ilyen fontos lenne.

Itt nem magasodnak óriási centerek, a bevásárlás fő színterein – az Oxford és a Regent Streeten – nincsenek mega- és gigashopok, ellenben városszerte barátságos kis üzletek sorjáznak. Amibe viszont az alkalmi turista azonnal beleszerelmesedik, az az ódon vagy éppen vadonatúj, de kötelezően „öregített” formájú taxi, a piros telefonfülke, az emeletes busz, és persze a londoni metró. Ennek szerteágazó szálai behálózzák az egész város alját, a vonalak sok esetben egymást keresztezik.

Megjelentek különben a forgatagban az aranyszínűre festett londoni taxik, és a turisztikai hivatal munkatársai arról tájékoztattak: a nagy nyári események miatt egynémely ősi londoni buszt is bearanyoznak. Ez viszont egyértelműen arra utal, hogy készül a város (és az ország) az aranyjubileumra, II. Erzsébet angol királynő trónra lépésének 50. évfordulójára. Ami tulajdonképpen február 6-án már elmúlt, de a királyi család az évfordulót egész éves ünnepségsorozattá tágította, és ezzel tulajdonképpen kedvezett azoknak a turisztikai törekvéseknek, amelyekben a jó öreg London azért egyáltalán nem szenved hiányt. II. Erzsébet VI. György és a nép által csak Queen Mumként (Nagyikirálynőként) becézett anyakirályné, a napokban 101 évesen elhunyt Lady Elizabeth Bowes-Lyon leányaként látta meg a napvilágot 1926 áprilisában, s apja halálát követően huszonhét évesen koronázták királynővé. Ő volt az első brit uralkodó, aki ellátogatott Dél-Amerikába és a Perzsa-öböl országaiba, emellett jó érzékkel alkalmazkodott a változó világ követelményeihez, és mindig igyekezett megfelelni a modern média elvárásainak. A királynő hallatlanul népszerű, az üzletek megteltek az aranyjubileum kegytárgyaival. A műfajban nálam az a jubileumi készlet vezet, amelyet VIII. Henrik hat feleségére emlékeztetve természetesen hat tábla csokoládéból állítottak össze...

Őfelsége a lovaglás szerelmeseként maga is tart versenylovakat, férjével, az edinburghi herceggel sokat utazik, amúgy visszafogott és egyszerű életet él. II. Erzsébet ezzel együtt a világ egyik leggazdagabb asszonya (a királyi család 1760 óta lemond a koronabirtokok jövedelmeiről, cserében az állami kincstár utal ki számára juttatásokat. A család vállalkozásait nem terheli adó).

– Több százezer látogatót várunk az év folyamán – mondta az aranyjubileum eseményeit ecsetelve Simon Walker, a Buckingham-palota sajtófőnöke, és hozzátette: az események csúcspontja június első hétvégéjére esik. Ekkor a város több pontján klasszikus zenei hangversenyeket rendeznek, június 1–4-ig pedig a Buckingham-palota kertjében világsztárok lépnek föl a BBC Music Live-programján. Emellett sorjáznak a királynő személyéhez köthető protokoll-programok. II. Erzsébet nyitja meg a virágfesztivált Chelsea-ben, ő avatja az új Királyi Galériát Londonban, fővédnöke a júliusban rendezendő Brit Nemzetközösségi Játékoknak Manchesterben, fogadást ad a Lambeth-kastélyban, egy júniusi délutánon pedig nyári lakhelyén, a windsori kastélyban látja vendégül az európai uralkodókat, valamint részt vesz a lovas testőri parádén, ezenkívül számos látogatást tesz Londonban és az ország szinte valamennyi régiójában. Közben teljesíti legfőbb feladatát: több ezer emberrel kezet fog. S természetesen él azzal a három alapjogával is, amiről Walter Bagehot alkotmányjogász azt találta írni 1867-ben: „A monarchia palástja alatt köztársaság vert tanyát – olvasható az Európa királyi házaiban (Helikon, 1992). – Az uralkodónak három joga van: az, hogy meghallgassák a véleményét, hogy biztasson, és hogy óvatosságra intsen. Egy bölcs király nem is igényelne többet.”

Rövid londoni látogatásunkat a ma már múzeumként működő Kensington-palotában zárjuk. Itt állították ki a gyémántjubileumig (több mint hatvanéves uralkodásig) eljutott Viktória királynő ereklyéit, s a királyi család itt rendezett be egy tágas szobát a tragikus sorsú Diana hercegnő emlékének is. A palota bejáratánál nyitás előtt nagy a sorban állás, a hétköznap idelátogató „alattvalók” pedig a pompás festményekkel díszített kastély termeinek megtekintése után átballagnak az Orange étterembe, hogy valóban királyi körülmények között fogyasszák el könnyű ebédjüket.

Itt találkozunk az Angol Turisztikai Szövetség fiatal munkatársaival, akik arról beszélnek, hogyan próbálják újra felkelteni a szeptember 11-i események következtében visszaesett érdeklődést a szigetország iránt. A számítások szerint a New York-i terrortámadás következtében 15 százalékkal esett vissza a Nagy-Britanniába irányuló tengerentúli látogatók száma, ez pedig csaknem 2 milliárd fontos veszteséget jelent. A British Airways kezdeményezésére a kormány februárban megszavazta a 20 millió fontos pénzügyi csomagot, amelyet a turizmus fejlesztésére fordítanak. Ennek szerves részét képezi az aranyjubileum is, amelytől a turisztikai szakemberek igen sokat remélnek.

London, 2002. április