A megszokott július végi időponttól egy kicsit később, idén augusztus második felében rendezik meg a diák és ifjúsági szervezetek a Gombaszögi Művelődési és Ifjúsági Tábort, az egész országból érkező fiatalokat augusztus 18-tól 23-ig várják a festői völgybe.
Művelődés, iszapbirkózás, buli
A tábor programja:
Minden nap kézműves foglalkozás, csuhézás, batikolás, üvegfestés, gyöngyözés. Minden este táborrádió és diszkó Dj Ekivel.
Augusztus 18. – hétfő: diavetítés, Korzár-koncert, Iscariot-koncert.
Augusztus 19. – kedd: a NyEKK előadása, Raising Hell-koncert.
Augusztus 20. – szerda: kirándulás (a környék nevezetességeinek megtekintése, egész napos program), beszélgetés Albert Sándorral a fiatalok helyzetéről az EU-ban, filmvetítés, Badin Ádám mesemondó előadása, táncház a Szőttes táncosainak vezetésével.
Augusztus 21. – csütörtök: sör-virsli verseny, „Én egy analfabéta vagyok” – válogatás Sándor György írásaiból, Benkő Géza és Tóth Attila előadásában, Jenő Blues Band-koncert.
Augusztus 22. – péntek: műveltségi vetélkedő, Werner Norbert csillagászati előadása, iszapbirkózás, Expired Passport-koncert, Eleven Hold-koncert.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.