Musk a NASA előtt szállna le a Marsra

<p>A SpaceX alapítója már 2025-ben űrhajósokkal szállna le a vörös bolygón - írja az<a href="https://sg.hu/cikkek/119462/musk-a-nasa-elott-szallna-le-a-marsra"&gt; sg.hu.</a></p>

Az elmúlt néhány hét során több érdekes tervről is olvashattunk az űrkutatás területén, ezek között szerepelt a SpaceX 2018-ra tervezett, űrhajósok nélkül lebonyolítandó küldetése, valamint a Lockheed Martin által megvalósíthatónak vélt, Mars körüli laboratórium célja juttatása. Előbbi cég vezetője most egy újabb mérföldkő eléréséről beszélt, amely a következő évtized közepén lenne esedékes. 

Elon Musk egy hosszabb interjúban beszélt a vörös bolygóval kapcsolatos tervekről, ennek során pedig megemlítette, hogy saját cége már 2024-ben útnak indítana egy űrhajósokkal kiegészített kapszulát, amely egy évre rá érne a helyszínre. Ekkor szállhatnánk le legkorábban a Marsra, ehhez azonban nyilván több fontos fejlesztés megvalósítására is szükség lesz, hiszen bár a jelenleg rendelkezésre álló (illetve tesztelés alatt lévő) eszközök ugyan elméletileg alkalmasak lennének a hosszú utazásra, ezekkel messze nem az ideális körülményeket biztosíthatnánk a résztvevők számára. 

Az első problémát a Falcon 9 rakéta jelenti, ez ugyanis elérhetné a Marsot, ám nem tudna magával vinni kellő mennyiségű felszerelést és utánpótlást ahhoz, hogy a küldetés tagjai némi időt töltsenek el a bolygón, majd pedig vissza is térjenek a Földre. Nem véletlen, hogy hamarosan (a tervek szerint idén ősszel) szolgálatba áll a Falcon Heavy, amely közvetlen elődjénél háromszor nagyobb erőt biztosít, ez pedig a remények szerint minden igényt kielégítene. A Dragon űrkapszula második változata szintén alkalmas lenne a legénység célba juttatására, ez azonban túlságosan szűk teret biztosít az űrhajósoknak a kilenc hónapig tartó út során, vagyis itt egy nagyobb lakómodul csatlakoztatását is meg kell majd oldaniuk. 

Ezt követi az egyéb problémák listája, hiszen itt szükség lesz a megfelelő élelmezésre, valamint a marsi időtöltés biztonságos és kényelmes megvalósítására. Musk szeptemberben árul majd el további részleteket, addig nyilván folytatódik ezek kidolgozása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?