Missy Elliott és a nyerő recept

Korunk egyik legegyénibb és legtehetségesebb női popzenei előadója, Missy Elliott merész lépésre szánta el magát, amikor új lemezét nem megszokott társával, Timbalanddal készítette el, hanem ezúttal inkább a saját feje után ment.

Az eredmény nemcsak hogy bátran említhető egy lapon Missy eddigi legjobb lemezeivel is, de új távlatokat is nyit az énekesnőként és rapperként egyaránt elismert előadó előtt. Már régóta senki nem vitatja, hogy Missy és producere, Tim Mosley (művésznevén Timbaland) a hiphop és az R&B világának legsikeresebb és szakmailag is elismert kettősét alkotják. Ezért is jelentett meglepetést, hogy új lemezén Missy csak két számban működik együtt Timbalanddal. Az már kevésbé meglepő, hogy a The Cookbook névre keresztelt új lemez nélküle is megáll a saját lábán, sőt, a mérsékelt sikerű This Is Not A Test! című előző albumhoz képest valós előrelépést is jelent. Missy Elliott ugyanis nem véletlenül lett minden idők legsikeresebb női rappere, aki ráadásul egy sereg másik előadó karrierjét is egyengette már a múltban. Az is igaz azonban, hogy az utóbbi időben már inkább az utóbbi (tehát a sikeres világsztár) szerepet töltötte be a műfaj megújítója helyett, így aztán ideje volt, hogy ismét valami újat próbáljon ki.

Missy eddigi karrierje ugyanis eddig sem szűkölködött az újdonságok keresésében és a változatosságban. A virginiai Portsmouthból származó lány kezdetben másoknak szerzett slágereket, elsősorban jó barátnőjének, a később repülőbalesetben elhunyt Aaliyahnak, ám igazán csak a saját lemezein mutatta meg, mire is képes. Az Under Construction dupla platina státust ért el Amerikában, és talán nem túlzás ez Missy Elliott pályája eddigi csúcsának nevezni, amit a rengeteg elismerés, díj is jelzett. Ezt követően azonban porszem került a gépezetbe, és a This Is Not A Test! című, soron következő album a karrier legkevésbé sikeres állomása lett. A kritikák most először voltak nem igazán kegyesek, és a Pass That Dutch című sláger ellenére is csak kevesebb mint 700 ezer fogyott a lemezből világszerte.

Kezébe ragadta a kormányrudat

Vélhetően ez indokolta tehát Missy bátor döntését, mely szerint az új lemezen csak két számot „engedélyezett” régi harcostársának, Timbalandnak. A The Cookbook (A szakácskönyv) névre keresztelt album diadalmas visszatérés a Missytől korábban megszokott színvonalhoz, és a sok különböző producer is hasznára van az albumnak. Sőt, olyan szám is van, amelyben maga Missy ragadja a kezébe a kormányrudat, és ez mindjárt a lemez első kislemezslágere, egyben az egyik legjobb dal az albumon. A techno úttörőjének számító Cybotron 1982-es számából vett hangmintára épülő Lose Control az idei év egyik legpörgősebb bulislágere, míg a hozzá készült ötletes klip is remekül illeszkedik a látványos Missy Elliott-videók sorába.

A The Cookbook azt jelzi: nemcsak a világ rendje állt helyre azzal, hogy Missy Elliott újra csinált egy elsőrangú lemezt, de újra bebizonyítja azt is, hogy bármikor képes újítani, és bizony még mindig ő az, aki után futnak a többiek. Bizonyíték továbbá a lemez azoknak is, akik eddig főként Timbaland szokatlan alapjainak tulajdonították Missy sikerét. A lemezen található, a legkülönfélébb hangulatokat megjelenítő daloknak köszönhetően a The Cookbook az eddigi legteljesebb képet mutatja korunk egyik legfontosabb női előadójáról a popzenében. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?