Mindent fordítva csinálnak

A szerbiai kormány a legfontosabb gazdasági területeken az Európai Unió követeléseivel ellentétesen intézkedik – erre figyelmeztetett Miroszlav Prokopijevics, a Szabad Piac Központjának igazgatója.

A szerbiai kormány a legfontosabb gazdasági területeken az Európai Unió követeléseivel ellentétesen intézkedik – erre figyelmeztetett Miroszlav Prokopijevics, a Szabad Piac Központjának igazgatója. Szerbiában továbbra is az egykori rezsim erői dominálnak, a komolyabb gazdasági reformok még el sem kezdődtek – mondta Prokopijevics. Úgy értékelte, hogy Szerbia egyre távolabb kerül az EU-tól, függetlenül attól, hogy meglesz a megvalósíthatósági tanulmány pozitív értékelése, hacsak nem olyan pártok kerülnek hatalomra, amelyek készek végrehajtani a reformokat, és maradéktalanul liberalizálni a piacot. Nyilvánvaló, hogy az állam arra törekszik, hogy uralja a gazdaságot, továbbá, hogy mindenáron megakadályozza a konkurenciát és a tőke kiáramlását az országból – mondta Prokopijevics, és úgy értékelte, hogy ebből csak egyes cégeknek és személyeknek van haszna.

Közlése szerint a legtöbb törvényjavaslat rossz, főként azok, amelyek a részvényalapra, a kereskedelemre és a beruházási alapokra vonatkoznak. A szerbiai kormány nemcsak hogy nem próbált leszámolni az előző időszakban elterjedt korrupcióval, hanem az új jogszabályaival lehetőséget teremt a még nagyobb korrupcióhoz. Példaként azt említette, hogy a belügyminisztérium különleges megrendeléseire nem vonatkozik a közbeszerzésekről szóló törvény. Véleménye szerint a közfogyasztás csökkentése, amit a Nemzetközi Valutaalap követel tőlünk, elsősorban az olyan szociális csoportokat fogja érinteni, amelyek nem szervezettek és nincs lehetőségük zsarolni a hatalmat. Az elkövetkező hónapokban a közfogyasztás csökkentése miatt csökkenni fog a társadalmi össztermék és az infláció, de szeptembertől a költségvetésből származó eszközökből ösztönözni fogják a gazdasági növekedést, ami majd meggyorsítja az inflációt – tette hozzá Prokopijevics.

Alekszandar Sztevanovics, a Szabad Piac Központjának munkatársa hangsúlyozta, hogy a sok rossz törvény közül, amelyeket módosítani kellett, a szerbiai kormány úgy döntött, hogy a munkaügyi törvényt módosítja, amely a legjobb volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?