Mindenki sírkertje

A község és a környék lakosai adakozásból emelték az útszéli árok mellett. Mindenki sírkertje jogilag senkié, gyakorlatilag mindenkié. A falu elején négy kőoszlopból, kovácsoltvas kerítéssel körülvett, ember nagyságú kőkereszt. Jézus Krisztus megfeszített alakja, töviskoszorúval, lehajtott fővel, nevét elhallgató művész alkotása.

Az emberek emlékeznek. Pompás körmenet élén jött a miséző tisztelendő. Ministránsok hozták a tömjént. Markos kezű emberek a templom díszeit, Szűz Mária, Szent Antal képével ékesített aranyzsinóros zászlót. Kántor dirigálta az iskolásokkal kiegészített templomi kórust. A falu történelmében az egyik legnagyobb ünnepnek számít, mindenki sírkertjének felszentelése.

Túlélt rendszereket, emberi csatározásokat. Tanúja a határok átrendeződésének, őrzője az emberek szeretete, tisztelete, repedezett törzsű öreg akác, magános csipkebokor.

Parádéztak előtte a nyalka huszárok, akiknek oldalát díszkard ékesítette, hétszilvafás nemesek. Kocsikázott előtte nádpálcával hadonászó munkafelügyelő. Csikorogva fröccsentett rá sarat tigristank. Fütyült felette katyusa. Munkaszolgálatra vezényelt környékbeli férfiak támadás előkészítéséhez lövészárkot mélyítettek. Uzsonnaszünetben a sírkert kőoszlopához támaszkodva pihent két falubeli között egy vörös csillagos katona. Beszélgettek. Dörrenés nem hallatszott, villanás nem látszott. A katona holtan esett össze. Szívét érte a mesterlövész golyója. A falubeliek, a sírkert sértetlen maradt.

A csata hevében megvakult, korábban ágyúvontatásához használt muraközi ló, megvadulva egyenesen a kőkereszt felé tartott. A több sebből vérző állat közvetlenül a kereszt előtt összeesett, elpusztult.

Vitáztak, döntöttek mindenki sírkertjéről képmutató emberek. Eltüntetni, lemosni nem tudták, az immár a falu, a nép tulajdonát képező útszéli emléket. Létezik, van, hirdet!

A hatalmas, világjáró kamion sofőrje alig észrevehetően fejet hajt, amikor elhalad mellette. A fürge, rikító színű autó vezetője keresztet vet előtte. Napbarnított arcú idős ember fáradt léptekkel közelít a mező irányából. Egyik kezében vízhordó demizson, másikkal a vállán pihenő éles kaszát tartja. A sírkert előtt gondosan egymás mellé rakja a kaszát, a demizsont. Keresztet vet, letérdelve imádkozik. Idegen országból érkezett lakókocsi fékez. Külföldiek fényképeznek, filmeznek. Engedélyt kérnek a bácsitól, hogy lefotózhassák. Megkapják.

Mindenki sírkertje a falu kirakata. Hirdeti a békét szerető lakosság vendégszeretetét, a gondviselését.

Rendelkezés, utasítás nélkül a sírkert rendezve. Az út porától a kőkereszt, az oszlopok rendszeresen lemosva. A keresztre feszített Jézus-szobor, a kovácsoltvas kerítés lefestve.

A tavasz hírnöke, a mosolygós hóvirág a hó olvadását sem várja meg, kíváncsian kémleli a növekvő forgalmat. Illatos ibolya dús levelei közül előbújik a temetőbogár, melegszik a kőoszlop tövében. Az óvatos kakukk beköszön, soha nem száll a keresztre. Talán már múlt évben eldöntötte a csipkebokron hintázó tengelice fészkét, vagy inkább az öreg akác koronája közé rejtett tüskés ágakkal védett szarkafészket választja-e tojásainak becsempészésére. Erőlködik a gyom, de győz a szemet nyugtató pázsit, fürge ujjak törődése erősíti életét.

Gyertya lobban. Fénye messzire, a szélrózsa minden irányában röpíti a hírt. Emlékeznek.

Vallásos emlékű napokon, személyeket érintő évfordulókon évszakoktól függetlenül virágba borul a sírkert.

Pepo pékmester gyökerei a száztornyú városba, Prágába vezetnek. Betegsége nem engedi, hogy gyakran szélesebb rokonságban emlékezzen az évfordulókról.

Mindenki sírkertje egész évben nyitva.

Történésekről, emberekről, emberségről, szeretetről szól, hirdetve: emlékezni jó.