Mindenki relatíve gyanús

Albert Einstein és Margarita Konyenkova az Egyesült Államokban. A kép készítési ideje ismeretlen.Reuters-felvételDe az emlékművet nem könnyű megtalálni: a Tudományos Akadémia épülete előtti kis park bokrai rejtik.

Einstein persze zseni volt, meg minden, de az amerikaiak szemében valami nem stimmelt vele. 1983 óta közismert, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI évtizedeken át nyomozott utána: belehallgattak telefonbeszélgetéseibe, elolvasták leveleit, módszeresen átkutatták a háztartási hulladékát. Az 1427 oldalas aktáról először Richard Schwartz írt cikket a The Nation című folyóiratban. A Floridai Nemzetközi Egyetem angolprofesszora azonban csak egy erősen cenzúrázott változatot tudott kicsikarni az FBI-tól. Az interneten most is olvasható dosszié (foia.fbi.gov/einstein.htm) még mindig nem teljes. A ma is élő informátorok neve például nem szerepel benne.

Fred Jerome újságíró beperelte az államot, hogy betekinthessen a lehetőségek szerint teljes anyagba. Új könyvéről a The New York Times közölt előzetes ismertetőt. Az Einstein Akták: J. Edgar Hoover titkos háborúja a világ leghíresebb tudósa ellen. Ez a könyv sokat eláruló címe. Jerome véleménye persze nem meglepetés: apja a kommunista párt egyik vezetőjeként három évet ült börtönben, mert a törvények a hidegháború legrosszabb éveiben az Egyesült Államokban is tiltották a kormány megdöntésére való felhívást. A szerző maga is emberjogi aktivista, egy az újságírók és tudósok közötti kapcsolatot előmozdító alapítvány elnöke.

Einstein persze hálás téma. Már 15 éves korában meggyűlt a baja a politikával: a militarizmus miatt elhagyta Németországot, és az állampolgárságról is lemondott. Svájcban élt, de a katonai szolgálatra mindenesetre alkalmatlannak nyilváníttatta magát. A szabadalmi hivatalban dolgozott, és szabadidejében, mintegy mellesleg, megírta a speciális relativitáselméletről szóló rövidke dolgozatát, benne a már idézett képlettel, mely szerint az energia mennyisége egyenlő a tömeg és a fénysebesség négyzetének szorzatával. Néhány hónappal az első világháború kirobbanása előtt Berlinbe költözött. Pacifistaként azonnal nyilvánosan elítélte a háborút. A vezető értelmiségiek körében összesen három társa akadt.

1915-ben publikálta az általános relativitáselméletet, amelyet azóta sem sokan értenek, s amelynek egyes megállapításait még csak mostanában sikerült kísérletileg igazolni. Végig ellenezte a háborút, s nem csak szavakban. 1918-ban például lakásában bújtatta a hadiszökevény pacifista biológust, Georg Nicolait. 1919-ben brit tudósok méréseikkel bebizonyították, hogy a nagy tömegű égitestek mellett elhaladó fény sugara tényleg meggörbül, vagyis Einsteinnek igaza van.

Az immár világhírű tudós erkélyéről nevetve nézte, amint egy jobboldali demonstráció részvevői 1920-ban elítélték a relativitáselméletet. 1921-ben a cionista Chaim Weizmannal az Egyesült Államokba utazik, ahol a jeruzsálemi Héber Egyetem számára szervez gyűjtést. 1922-ben vette át a Nobel-díjat – az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt ugyanebben az évben határozatban nyilvánította reakciósnak a relativitáselméletet.

A két háború között Einstein a béke és a leszerelés szükségességét hirdette. Számtalan pacifista szervezetben volt tag, de nevét azok is felhasználták, ahová véletlenül nem lépett be. 1925-ben Gandhi társaságában tiltakozik a kötelező katonai szolgálat ellen. Az FBI aktáiban az első dokumentum a Nők Hazafias Egyesülete nevű szervezet feljelentő levele 1932-ből. A tiszteletre méltó asszonyságok azt szerették volna elérni, hogy a veszedelmes felforgatót ne engedjék beutazni az Egyesült Államokba. A levél szerzői szerint még Sztálin sem hozható kapcsolatba annyi anarchista-kommunista szervezettel, mint Einstein.

A feljelentés túlzott. Einstein sosem volt sem kommunista, sem anarchista. Liberális volt és pacifista. Ez pont elég érvet szolgáltatott Edgar Hoover FBI-igazgatónak a megfigyelés elrendelésére. A több mint két évtizedes vizsgálat azonban semmit sem talált, ami törvénysértésre utalt volna.

A tudós a Németországban hatalomra kerülő fasizmus elől a patrióta hölgyek ügybuzgalma ellenére a Princeton Egyetemen talál menedéket. 1933 szeptemberében a londoni The Timesnak adott interjújában leszögezi, hogy sosem volt kommunista. 1937-ben viszont élesen kikelt a spanyol polgárháborúban tanúsított amerikai semlegesség miatt. 1939-ben Franklin D. Roosevelt elnöknek írt levélben hívta fel a figyelmet az atombomba elvi és gyakorlati lehetőségére. A kutatások felgyorsítását javasolja, nehogy a németek megelőzzék Amerikát. 1940 júniusában beszédben tett hitet új hazája mellett, amiért itt már nemzedékek óta nem kell meghunyászkodva, kérdezés nélkül engedelmeskedni a hatalomnak. Az állampolgárságot megkapta, de kommunista ismerősei miatt megtagadták tőle a Manhattan projektben való részvétel jogát.

Az atombombán minden pacifizmusa ellenére szívesen dolgozott volna, bántotta az elutasítás. Hoover egy olyan jelentés miatt döntött a kihagyása mellett, amelyet alighanem manipulált a német titkosszolgálat. A vád szerint Einstein berlini irodája annak idején szovjet kémközpontként szolgált, ahol a titkárnők és fordítók titkos serege szorgoskodott. A jelentéstevő szerint „valószínűtlen, hogy egy ilyen hátterű ember ilyen rövid idő alatt lojális amerikai állampolgárrá válhatott volna”. Hoover csak 1955-ben engedélyezte, hogy megkérdezzék a fizikus titkárnőjét, mi is folyt a berlini házban. Helen Dukas annak rendje és módja szerint igazolta, hogy Einsteinnek 1928 óta rajta kívül más titkárnője nem volt, a berlini lakásban soha nem jártak fordítók vagy gépírónők. (Az FBI mellesleg Dukast is megfigyelte. 1943-ban, tehát még a háború alatt, betörtek az unokaöccse lakásába is, mert a férfi antifasiszta csoportot szervezett.)

1943-tól a haditengerészet robbanóanyag-laboratóriuma vette igénybe Einstein szakértelmét. 1945 márciusában a tudós újra levelet írt Rooseveltnek: beajánlotta Szilárd Leót, aki a bomba bevetésének veszélyeire akarta felhívni az elnök figyelmét. Mint tudjuk, hiába. Roosevelt meghalt, a bombát ledobták.

1946 januárjában az FBI nyomozói engedélyt kértek, hogy lehallgatókészülékeket telepítsenek Dukas és Einstein lakásába. A lelepleződéstől és a várható világbotránytól való aggodalom miatt a kérelmet elutasították, a telefonokat mégis lehallgatták – a szükséges készülékeket a lakásokon kívül telepítették. Májusban Einstein az Atomtudósok Vészbizottságának élén követeli a nukleáris fegyverkezés leállítását. Szeptemberben Paul Robeson fekete énekes mellé áll a lincselés elleni mozgalomban. 1947-ben levelet ír George Marshall külügyminiszternek, amelyben világkormány felállítását szorgalmazza. Szerinte ez az atomfegyverkezés egyetlen lehetséges alternatívája. 1948-ban a Progresszív Párt pacifista elnökjelöltjét támogatta, 1949-ben a Monthly Review-ban közölt cikkében a szocializmus mellett tört lándzsát. „Az egyén megnyomorítását tartom a kapitalizmus legnagyobb gonosztettének” – írta. 1950 februárjában a volt First Lady, Eleanor Roosevelt tévéműsorában arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidrogénbomba az egész világot elpusztíthatja. Hoover másnap kiadja az utasítást a totális megfigyelésre.

Az ötvenes évek Amerikájában Einstein hálátlan szerepre vállalkozott. Előbb a fekete polgárjogi aktivista, William DuBois pártját fogta, aztán a kémkedés miatt halálra ítélt Rosenberg házaspár életéért emelt szót, majd a kommunistaellenes McCarthy-bizottság előtti tanúvallomás megtagadására buzdított. 1955. április 11-én Bertrand Russellel közösen felhívták a világ népeit, ítéljék el a nukleáris fegyverkezést. Egy hét múlva azonban végre megnyugodhattak az FBI-ban. Einstein meghalt, abba lehetett hagyni a kukájában való turkálást.

A csaknem negyedszázados kitartó munka eredményeként annyit sikerült kideríteni, hogy Einstein egyszer találkozott a New York-i szovjet alkonzullal. A randevút Margarita Konyenkova, az Amerikában élő szobrászművész, Szergej Konyenkov felesége szervezte. Pavel Szudoplatov, Sztálin egyik legfontosabb titkosszolgálati vezetője, aki kulcsszerepet játszott például Trockij meggyilkolásában is, 1995-ben Moszkvában publikált önéletrajzában azt állította, hogy Konyenkova szovjet kém volt. Bizonyítékkal, részletekkel nem szolgált. (Szudoplatov érdemeit mellesleg a halálos ágyán a demokratikus Oroszország legmagasabb katonai kitüntetésével honorálták. Amikor a „hőstetteit” méltató első újságcikkek megjelentek, az agg mesterkém már visszafordíthatatlan kómába zuhant. Nem fenyegetett az a veszély, hogy eljár a szája.) A Sotheby’s egyik árverésén 1998-ban felbukkant néhány levél, amelyet az asszony családja őrzött meg. A levelekből világos, hogy Einsteint a barátságnál sokkal több fűzte Konyenkovához. Atomtitkokról azonban nem esett szó.

A gyanú persze relatív fogalom. Egy közkeletű anekdota szerint a Nagyvárosi fények Los Angeles-i bemutatójára összegyűlt tömeg láttán Charlie Chaplin e szavakkal fordult Einsteinhez: – Engem azért éljeneznek, mert mindenki megért. Önt azért, mert senki sem érti meg. Az FBI-t mindkét változat izgatta. Biztos, ami biztos, Chaplint is figyelték.

Washington, 2002. május