Milyen változásokat hoz az új munkatörvénykönyv?

Pozsony. A kormány a munkaadók tiltakozása ellenére egy hete fogadta el a munkatörvénykönyv módosításának tervezetét, a jogszabály-módosítás várhatóan már a májusi ülésen a törvényhozás elé kerül.

A munkaadóknak nem fűlik a foguk ahhoz, amit a minisztérium illetékesei kifőztekA munkaadóknak nem fűlik a foguk ahhoz, amit a minisztérium illetékesei kifőztek A Smer már a tavalyi parlamenti választások előtt megígérte a szakszervezeteknek, hogy győzelme esetén mindent megtesz a munkatörvénykönyv módosítása érdekében. Ezt tartalmazza a Smer és a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) által kötött megállapodás is. A jogszabály módosítására vonatkozó elképzelést tartalmazza a kormányprogram is, senkit sem lepett hát meg, hogy a munkaügyi tárca februárban nyilvánosságra is hozta a módosítás tervezetét. A tartalma azonban meglepő volt, benne volt ugyanis a szakszervezeteknek szinte minden követelése. Ez óriási felháborodást váltott ki a munkaadók és az ellenzék körében, képviselőik szerint ugyanis rugalmatlanabbá teszi a munkaerőpiacot, nehezíti majd új munkahelyek kialakítását, és akár a külföldi befektetőket is elriaszthatja. A kormány állítja, csak az alkalmazottakat akarja védeni, az Európában elfogadott standardokat akarja beépíteni a munkajogi kódexbe. A szaktárca és a kabinet eredeti elképzelése szerint a tervezetet már március végén megvitatta volna a kormány, ez a terv azonban kicsit módosult. A Munkaadók Országos Uniója (RÚZ) 30 alapvető kifogást sorolt fel a módosítással kapcsolatban. Többhetes tárgyalások eredményeképpen ugyan néhány módosítási javaslatot elfogadott a kormányoldal, a tervezet egyes részei már a RÚZ számára is elfogadhatóak, de szerintük a módosítás összhatása még mindig káros lesz a gazdaságra. Közben a felek egymást vádolták rugalmatlansággal. A KOZ szerint a munkaadók képtelenek a megegyezésre, szinte minden jelentős módosítást elutasítanak, a munkaadók viszont úgy vélik, ők nem engedhetnek elképzeléseikből, mivel az új munkatörvénykönyv elfogadása esetén katasztrofális hatással lesz a gazdaságra. A munkaadók már jelezték, hogy elutasított módosítási javaslataikat ellenzéki támogatással a parlamentben próbálják majd beültetni a jogszabályba. Erre van is esélyük, mivel a két kisebb kormánypárt – a HZDS és a SNS – már jelezte, hogy számukra is túlságosan „szocialista“ a törvénytervezet.

Az alábbiakban ismertetjük, mi várhat a törvény elfogadása esetén az alkalmazottakra, a szakszervezetekre és a munkáltatókra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?