Lőrincz, Palkó és Petrován már a hatvanas években egy nagyobb vizsgálatban úgy találták, hogy a magyarországi gyerekek hatéves korukban még nem iskolaérettek, legalábbis az újabb követelményrendszer szerint.
Mikor iskolaérett?
És akkor valakiknek az jutott eszébe, hogy ha ez így van, akkor bizony valamit tenni kell, hiszen a törvény szerint a hatéves gyerek iskolaköteles! Ergo: meg kell vizsgálni a három-négy-öt éves gyereket, hogy hol tart, és fejleszteni kell – mintegy felpumpálni –, hogy hatéves korára, törik-szakad, iskolaérett legyen. Megdöbbentő gondolkodás, mely szerint a gyereket kell a törvényhez szabni, és nem a törvényt a gyerekhez!
Hála Istennek, ez ma már nem így van. Egyrészt az augusztus 31-ei határidőt – az eddig hatodik életévüket betöltő gyerekeket be kellett íratni, és mentek az iskolába, holott mindig újra kiderült, hogy a nyári gyerekek még nem bírják az iskolát – május 31-ére módosították. A nyári gyerekeket beíratni sem kell, majd csak a következő évben.
Másrészt: a beíratott gyermek felmentését is kérheti a szülő. És szavának döntő súlya van (kell, hogy legyen).
Viszont, ha valamelyik gyerek nagyon értelmesnek mutatkozik, akkor megfelelő szakvélemény alapján akkor is be lehet íratni az első osztályba, ha akár csak október 31-én tölti be a hatodik életévét. (Ezt nevezzük rugalmas iskolakezdésnek.)
Tudnunk kell róla, hogy a mai magyar iskolarendszerben „korán”, éretlenül menni iskolába nagyon nagy hátrányt jelent! A gyerek nemcsak két-három évig fog a saját színvonala alatt teljesíteni, hanem úgyszólván mindvégig, ameddig csak iskolába jár.
(Ilyenkor tehet „csodát” a pszichológus – aki egyébként csodatételre általában nincs képesítve. Felismerve, hogy a gyerek korán ment iskolába, a harmadikos vagy ötödikes, vagy akár hetedikes, nyolcadikos – netán középiskolás! – gyereket visszatartja. Rábeszéli a szülőt, hogy az iskolától iskolalátogatási igazolást kérjen, és ne bizonyítványt, s a következő évben a gyerek ugyanazt az osztályt kezdje még egyszer, bukás, buktatás nélkül. Ilyenkor ezek a vergődő, gyengén – esetleg „rosszul” – tanuló gyerekek hirtelen „megtáltosodnak”, felszabadulnak, egyszer csak kivirulnak, jól érzik magukat, és jó – vagy legalábbis sokkal jobb – tanulók lesznek. Visszakerültek a saját életkori csoportjukba.)
Igaz, néha az ellenkező végletet is tapasztaljuk. A szülő – hallva, tudva a fentiekről – érett gyermekét sem engedi iskolába, visszatartja, mondván, az csak jót tehet neki. Nem egészen így van. Van az iskolába lépésnek egy ideális időpontja, amikor a gyerekben valódi kíváncsiság ébred újra a világ és az ember dolgai iránt, lehiggad és készen áll arra, hogy rajongásával egy családon kívüli felnőtt – őt rendszeresen tanító, orientáló felnőtt – felé forduljon.
Jó volna eltalálni ezt az időpontot, és jó volna megtalálni azt a tanító nénit vagy tanító bácsit, aki méltó e rajongás elfogadására.
(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.