Michael Jackson új boncolását kéri a család

Los Angeles |

<p>Michael Jackson családja új, független boncolást kért - közölte Brian Elias, a Los Angeles-i törvényszéki orvostani intézet egyik szóvivője szombaton.</p>

A család már pénteken kérte a második boncolást, még azelőtt, hogy kiadták volna neki a popsztár holttestét. A hírességekről híreket közlő internetes oldal, a TMZ.com - amely mindenki mást megelőzve számolt be az énekes haláláról - úgy tudja, hogy a második boncolást szombaton végzik el Los Angelesben.
    Az első, pénteken elvégzett boncolás eredményeinek ismeretében a haláleseti vizsgálóbíró megállapította, hogy Jackson halálát nem bűncselekmény okozta. A holttesten nem találtak külsérelmi nyomokat, sem olyan jeleket, amelyek bűncselekményre utalnának. A halál bekövetkeztének okát azonban nem nevezték meg, mert a törvényszéki orvos számos további vizsgálat, köztük toxikológiai tesztek elvégzését kérte, s az eredményekre még négy-hat hetet kell várni.
    A popsztár fivére, Jermaine Jackson csütörtökön azt közölte, hogy szívmegállás okozta a halált.
    Az 50 éves korában meghalt Jackson már nem lélegzett, amikor házából segélyhívást kaptak a mentők - ez derült ki abból a 911-es általános segélytelefonból, amellyel kihívták a mentőket a szupersztár házához a Holmby Hills negyedben. A hívó azt mondta, az énekes nem lélegzik és nem reagál az újraélesztési kísérletre, csak személyi orvosa van Jackson mellett.
    Eközben a rendőrség megerősítette, hogy nem gyanúsítottként, hanem tanúként kezelik Jackson orvosát, Conrad C. Murray kardiológust, akit már csütörtökön kihallgattak. Murray kétségbeesetten igyekezett újraéleszteni Jacksont, amikor megérkeztek a mentők, s ő is ott volt az énekest kórházba szállító mentőautóban. A rendőrség újra ki akarja kérdezni a haláleset körülményeiről az orvost, aki egy houstoni jogászcéget - a Stradley, Chernoff and Alford ügyvédi irodát - kérte fel jogi képviselőjének.
    William Stradley ügyvéd elmondta, hogy kollégája, Edward Chernoff már Los Angelesben van és tárgyalt a rendőrökkel. Hozzátette, hogy az orvos kezdettől fogva együttműködött a rendőrséggel, és nem hagyta el a várost.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?