Messengerrel is elérhetők a facebookos beszélgetőpartnerek

Budapest |

<p>A Microsoft csevegőprogramjával is elérhetők ezután a Facebookos beszélgetőpartnerek, és a közösségi oldalról is be lehet jelentkezni a Windows Live Messengerbe - közölte a Microsoft, amely szerint a külföldön már zökkenőmentesen működő szolgáltatást ezentúl minden magyarországi felhasználójuk is használhatja.</p>

A Microsoft és a Facebook együttműködésével létrejött átjárhatóság a kezdetekben csak bizonyos felhasználói csoportoknál működött. A magyarországi netezők attól függően érték el az új, közös felületet, hogy éppen melyik szerveren keresztül, illetve, hogy milyen nyelven regisztrálták magukat.
Az újítás több mint félmilliárd Facebook-, és 330 millió Windows Live Messenger felhasználót érint világszerte - mondta el az MTI-nek Tóth András Mihály, a Microsoft Windows üzletágának vezetője, hozzátéve, hogy tavaly szeptembertől tizenhárom országban kezdett szolgáltatással a felhasználók közel 3 milliárd percet csevegtek egymással.
Ahhoz, hogy a Windows Live Messengert használók a csevegőprogramon keresztül beszélgethessenek a közösségi oldalon levő barátaikkal, mindössze arra van szükség, hogy összekapcsolják Facebook- és Windows Live fiókjukat. Az összekapcsolást követően a kapcsolatok között egy külön csoportban jelennek meg a Facebook chat szolgáltatásába belépett ismerősök.
A Messenger felületén keresztül azonnal meg is kezdhető a csevegés, ráadásul az állapotfrissítések is megoszthatók. Az új Windows Live Messenger 2011 fő ablakában az ismerősök friss Facebook bejegyzéseihez, fényképeihez hozzászólásokat is lehet küldeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?