Megverték, mert magyarul szólt

Pap Szabolcs és Korolija Kazimir törökbecsei fiúk az óbecsei gimnázium második osztályos tanulói szombatonként általában átkerékpároznak Óbecsére szórakozni. Általában a Floyd szórakozóhelyen töltik el az estét, ahol időnként élőzene is van, amelyet baráti társaságukkal igencsak szeretnek.

Június utolsó szombatján a Motorosok találkozója és annak keretében az Alsó parkban tartott koncert vonzotta őket, és az esős idő ellenére átkarikáztak Bácskába. A hátukra erősített táskákban ott volt a vízhatlan dzseki is. Jól szórakoztak és éjfél után egy óra tájt hazafelé indultak. A Petar Drapšin utcát választották, mert az egyenesen a csatornahídra vezet. A városközpontból a hídra vezető utca felénél egy álldogáló és hangoskodó fiúcsoport mellett haladtak el. Már néhány méterre el is hagyták őket, amikor valaki kivált a csoportból és a két kerékpáros fiú után futva kiabálva szerbül kérdezte, hány óra van?

– Én hajtottam hátul és nem volt órám, ezért magyarul odaszóltam barátomnak, akinek volt órája, hogy mondja meg hány óra. Ő meg is mondta – emlékszik vissza az eseményekre a megvert fiú. – Ekkor ért utol a kérdezősködő fiú, és már futás közben felém rúgott. Ettől megdőltem a kerékpárral. Egy éppen ott lévő téglarakásnak estem. Fel sem ocsúdtam jóformán, máris kaptam a következő ütést, rúgást, majd még egy fiú szaladt oda és az is verni kezdett, majd emlékezetem szerint még ketten jöttek oda. Vertek, és közben hangosan szidták a magyar anyámat, azt tanácsolták, hogy pucoljak el innen, semmi keresnivalóm nincs itt. Barátom, látván, hogy mi történik, azt is, hogy túlerővel állunk szemben és nem bírunk védekezni, egy kicsit távolabb szaladt és szerbül, magyarul segítségért kiabált. Én akkor már nem sokra emlékszem, mert földre kerültem és rugdostak. A lármára az egyik házból egy férfi és egy nő jött ki, akik ráripakodtak támadóimra. Kihasználva a pillanatot, amikor már nem záporoztak úgy az ütések, rúgások, barátom segítségével talpra álltam és elkezdtünk futni a híd felé, hátrahagyva a kerékpárt. Ott egy homályos helyről, amikor meggyőződtünk arról, hogy támadóink már nem jönnek utánunk, mobiltelefonon hívtam édesapámat. Kértem, hogy jöjjön értünk, mert bajban vagyunk. Ő húsz perc múlva ott is volt a helyszínen, ahol akkor már egy férfi tolta felénk a kerékpáromat. Ő azt mondta, be akarta tolni, mert jelentette a rendőrségnek, hogy mi történt, és ők mondták, hogy tolja be a kerékpárt. Mi hazajöttünk. Először szüleim igyekeztek rendbe tenni az ütések nyomát. Nekem mindenem sajgott. Vasárnapra már lila foltok tarkították az arcomat, karomat és testem más részeit. Fejemen pedig megszámlálhatatlan mennyiségű dudor nőtt ki. Hétfőn azután elmentünk a törökbecsei egészségházba orvosi látleletet venni – mesélte a verés áldozata, Pap Szabolcs.

– Először úgy gondoltuk, nem teszünk feljelentést a rendőrségen, ha az orvosi látleletből meggyőződünk, hogy fiunknak nem történt komolyabb baja. Az orvos viszont hivatalból értesítette a rendőrséget. A törökbecsei rendőrségen azt mondták, hogy az ügy nem tartozik rájuk, mivel az eset a szomszédos Óbecsén történt – mondta Pap Zsuzsanna, a megvert fiú édesanyja.

– Én először orvosként értesültem a történtekről, és úgy véltem, erről nem szabad hallgatni. Tanácsoltam a szülőknek, hogy a látlelet birtokában ismeretlen elkövető ellen tegyenek feljelentést az óbecsei rendőrségen is. Majd felhívtam a törökbecsei községi elnököt, Milan Baštovanovot, és elmondva neki a történteket. Ő azon nyomban odaszólt óbecsei kollégájának Zoran Stojšinnak, aki megígérte, utánanéz a történteknek, de ő is kérte, hogy ne tegyünk feljelentést a rendőrségen – mondta dr. Kovács László szakorvos, aki egyébként a törökbecsei községi képviselő-testület alelnöki tisztségét is ellátja.

– A VMSZ helyi szervezete is értesült a dologról, és azon van, hogy ez az eset is nyilvánosságra kerüljön. Természetesen azért, hogy a tetteseket minél előbb megtalálja a rendőrség, és kellő fokú felelősségre vonás folyamata meginduljon. Semmiképpen sem kívánunk politikai esetet gyártani az ügyből, de szerintem erélyesen fel kell lépni a nemzettársainkat egyre gyakrabban érő atrocitásokkal szemben, amíg nem bonyolódnának még jobban a dolgok – mondta Ilia László, a VMSZ törökbecsei szervezetének elnöke. A feljelentés leadása után az óbecsei rendőrségnek kell lépnie, hogy megpróbáljon fényt deríteni arra: kik és miért verték meg Óbecsén Pap Szabolcs törökbecsei gimnazistát?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?