Megújul a Tiltott Város

Pekingre nemigen ismer rá, aki utoljára tíz évvel ezelőtt járt itt. S legalább akkora lesz a változás azoknak, akik esetleg a 2008-as olimpiára jönnek ismét. Bankpaloták, üzletközpontok, szállodák, luxuslakótelepek, illetve 20-30 emeletes modern bérházak, föld alatti és felszíni gyorsvasútvonalak épülnek. Peking évek óta építkezési terület.

A hihetetlen fejlődésre joggal büszke honatyák mégis gyakorta kritikákkal találják magukat szembe. A külföldi sajtó nem egy ízben aggodalmaskodott (hivatkozva helyi városvédők véleményére), hogy Peking veszít régi varázsából. Rohamosan fogyatkoznak a városképet évszázadokon át meghatározó földszintes, szürke fallal zárt településformák, a hutongok.

A magyar útikönyvek „sikátorosoknak” fordítják a mongol hódítás időszakából fennmaradt hutong szót, ami megfelel a valóságnak: rendkívül egyszerű – mai szemmel nyomorúságos – körülmények között éltek itt az emberek: rendszerint közös mellékhelyiség és fürdőalkalmatosság tartozott egy-egy, vagy akár több tucat házas telephez.

A dózerek szinte hetente rombolnak le egy-egy ilyen körzetet, kell a terület a magas épületeknek, a molloknak. Egy életforma tűnik el, hiszen a hutongok lakói esténként kint éltek a házak előtt, a nyári hőségben még az ágyat is kitették az utcára. Ezzel megszűnnek a kis boltok, eltűnnek az utcán kerékpáros targoncáról zöldséget, gyümölcsöt kínáló mozgóárusok, a faszén parazsa felett készülő olcsó saslikok. Peking polgármestere ugyanakkor ígéri, hogy a valóban történelmi értéket hordozó, és eredetileg is jobb körülményeket biztosító, belső kertes – esetleg gazdag mandarinok, festők, írók által lakott – hutongokból néhány telepet azért meghagynak – turisztikai látványosságnak. Nem egyszerűen meghagyják, hanem fel is újítják őket. (Vannak külföldiek, akik havi 6-8 ezer dollárért bérelnek ilyen elegáns hutongházat Peking történelmi városmagjában.)

Ha úgy tetszik, az olimpiai készülődésnek sarkalatos része Peking történelmi ereklyéinek, idegenforgalmi nevezetességeinek kicsinosítása. Pénz, a jelek szerint, jut erre a célra. Néhány hete már dolgoznak a Tiltott Városban, a császárok palotájában. A helyreállítási munkálatokat hét évre tervezik. Azért ilyen hosszú időre, hogy közben végig nyitva tarthassák a kínai főváros legnevezetesebb turistalátványosságát, amelyet naponta több tízezren keresnek fel. A városi tanács 300 millió jüant (36 millió dollárt) hagyott jóvá induló költségvetésként a császári palota renoválására, amely 1911, a monarchia megdöntése óta a legnagyobb szabású felújítás lesz. Hat évszázad időjárási viszontagságai tépázták meg a Tiltott Város faépületeit, márványszobrait, most hét év aprólékos munkájával kívánják a régi ragyogást helyreállítani.

A Ming-dinasztia egyik uralkodója döntött úgy, hogy a birodalom központját Nankingból Pekingbe teszi át. (Kínai nyelven az első Déli, a második Északi Fővárost jelent.) 1406-ban kezdték el építeni a császári palota épületegyüttesét, és becslések szerint elkészültéig, 14 éven át majd egymillió ember vette ki részét a munkákból. Az egykori leírások szerint télen a befagyott folyókon húzták fel az építőanyag egy részét, például húszezer ember nyolcvan napig küszködött egy kétszáz tonnás fehér márványtömbbel, amíg a Tiltott Városhoz juttatták. A császári palota végül egy 72 hektáros területen álló épületegyüttes, amelyet majd tíz méter magas fal övez.

1420-tól 1911-ig összesen 24 császár otthonául szolgált a Tiltott Város, és bár többször átépítették, lényegében megőrizte eredeti formáját. A népi Kína 1949-es kikiáltását követően történtek kisebb helyreállítási munkák, de a figyelem vagy a pénz kevés volt ahhoz, hogy akár csak az állagmegőrzést biztosítsák. Mindennek következtében jelenleg a 720 ezer négyzetméternyi területnek csak 55 százaléka nyitott a látogatók előtt. Ma Bingjian, a pekingi műemlékvédelmi kutatóintézet munkatársa szerint a mostani helyreállítás eredményeként 2008-ra már a Tiltott Város 70 százalékát lehet megtekinteni.

Lehetőség szerint az eredeti formában kellene mindent helyreállítani. Ám ez nagyon költséges lenne, amennyiben ragaszkodnának például az eredeti anyagokhoz. Kialakítanának egy hatalmas, 30 ezer négyzetméteres föld alatti kiállítótermet. Jelenleg több különálló palotaépületet is használnak kiállítási célra, ám a bemutatott tárgyak csak egy töredékét alkotják a császári palota kincseinek. Mintegy két évtizede több mint száz föld alatti raktárt létesítettek, ahol 600 ezer régi tárgyat tartanak biztonságos körülmények között, de nem a publikum számára. Mint Yu Zhouyun, a palotamúzeum szakértő-professzora magyarázza: ezeket a régi kincseket nem szabad környezeti ártalmaknak kitenni. A korszerű technológiával felszerelt kiállítóterem ezt a gondot megoldaná.

A Tiltott Város tervezett föld alatti kiállítóterme alkalmat kínálhatna arra, hogy idővel átmenetileg vagy végleg visszakerüljenek eredeti helyükre azok a műkincsek is, amelyeket a polgárháború végén Mao kommunistái elől menekülve, 1948–1949-ben a Kuomintang-erők Tajvan szigetére vittek magukkal 2972 ládában. Bár állítólag ez az anyag csak egyötödét teszi ki a pekingi Tiltott Városban őrzött relikviáknak, ám a kínai császárság műkincseinek színe-javát alkotják – a szakértők szerint. (Már amit nem raboltak el korábban a nyugati, brit és francia intervenciós csapatok, amelyek – mint ismert – egyebek között felégették a pekingi császári nyári palotát is.) A szárazföldről Tajvanra szállított kincsek nagy részének 1965 óta van megfelelő kiállítási helyük Tajpejben, a monarchiát megdöntő köztársasági mozgalom vezetőjének, Szun Jat-szennek nevét viselő császári palotamúzeumban.

A vita tehát még folyik Pekingben a muzeológusok, műemlékesek körében, hogy szabad-e a Tiltott Város több évszázados építészeti struktúráját megbontani egy föld alatti kiállítóterem végett. Bármi legyen is a végső döntés, a 2008-as olimpiára a pekingi császári palota eredeti fényességében fog tündökölni a turisták örömére.

Peking, 2002. május

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?