Megtalálták az eltűnt sétahajót, elsüllyedt

Kuala Lumpur |

<p>Elsüllyedt az a sétahajó Malajzia partjainál, amelyet először, vasárnap reggel még eltűntként tartottak nyilván. Fedélzetén 31-en voltak, zömmel kínai állampolgárok.</p>

Vasárnap estére a kutatócsapatok 22 kínai utast és a hajó személyzetének két tagját kimentették a viharos tengerből. Három kínait már csak holtan tudtak kiemelni, további hat ember után pedig még kutatnak, öten közülük szintén kínaiak, egyikük pedig malajziai, ő a személyzet tagja volt.

A hajó Borneó közelében tűnt el. Vasárnap reggel indult útnak Kota Kinabaluból, és a várostól mintegy hatvan kilométerre lévő, a turisták körében népszerű Mengalum sziget felé tartott, de nem ért oda, és megszakadt vele a kapcsolat. Mint kiderült, a rendkívül vad hullámzás kettétörte a katamaránt, ezért süllyedt el. 

A hatóságok vizsgálatot kezdtek, hogy kiderítsék a baleset pontos körülményeit, és azt is, hogy a rendívül magas hullámok miatt szabad volt-e a hajóval kimerészkedni a nyílt tengerre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?