Megszűnt a sorkatonai szolgálat

Pozsony. Három miniszter és két vezérkari főnök cserélődött ki a védelmi tárcánál Mikuláš Dzurinda miniszterelnök második kormányában. Az elmúlt négy évben bonyolították le a hadsereg legjelentősebb reformját: megszűnt az országban a sorkatonai szolgálat, létrejött a hivatásos hadsereg, Szlovákia a NATO tagja lett, és megkezdődött a szaktárca fölöslegessé vált ingó és ingatlan tulajdonának eladása.

Juraj Liška és Martin Fedor 2006 februárjában. Az államtitkár tarisznyájában már ott volt a marsallbot, de még nem tudta. SITA-felvételElsőként Ivan Šimko foglalta el a miniszteri bársonyszéket. Egy évvel a választások után azonban nem szavazta meg Ján Mojžiš, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának leváltását, ezért távoznia kellett.

Šimkót elvitte a csoportocska

Dzurinda szerint Mojžiš az ország érdekei ellen dolgozott, és erről koalíciós partnereit és minisztereit is megpróbálta meggyőzni. Šimkónak azonban nem voltak elég meggyőzőek a kormányfő érvei, és nem szavazott a leváltás mellett. ĺgy elveszítette a párt és a miniszterelnök bizalmát.

A tárca irányításának feladatát Juraj Liška SDKÚ-s parlamenti képviselő vállalata el – a posztot 2003. szeptember 24-én foglalta el. Néhány hónappal később, a haderőben elindított reform részeként elrendelte a fölöslegessé vált ingatlanok eladását és elajándékozását. Később a parlament is elfogadta módosító indítványát, mely lehetővé tette, hogy a községek ingyen juthattak hozzá a területükön lévő objektumokhoz. A beindított reformok és a hadsereg korszerűsítése, valamint a katonák állományának fokozatos csökkenése is végül hozzájárult ahhoz, hogy Szlovákia 2004. március 29-én a NATO-tagállamává vált. Liška ez idő tájt kezdte egyre gyakrabban hangoztatni elképzelését, mely szerint 2005-ben végleg megszüntetné a sorkatonai szolgálatot, hogy 2006. január 1-jétől profi hadserege legyen az országnak.

Fekete nap, lázongó pilóták

A védelmi miniszter első igazi megmérettetése 2004 júniusában következett be, amikor három szlovák katona szolgálatteljesítés közben életét vesztette Irakban. Ugyanazon a napon a ciprusi békemisszióban szolgálatát teljesítő szlovák katona is meghalt – halálát egy helikopter légcsavarja okozta. A fekete nap után azonnal felmerült a kérdés, megalapozott-e a szlovák katonák jelenléte Irakban. Liška kitartott korábbi kijelentése mellett, mely szerint csak akkor vonná ki a szlovák katonákat Irakból, ha az országban béke lenne.

Liška tárcájának első komoly botrányát a vadászpilóták okozták. A pilóták 2005 áprilisában váratlanul azzal fenyegették meg a szaktárcát, ha a parlament elfogadja a köztisztviselői törvény módosítását, többségük felmond. A tervezet elfogadása után ugyanis a pilóták ugyanolyan fizetést kaptak volna, mint a hasonló rangban lévő többi katona. A „pilótalázadás” olyan mértéket öltött, hogy maga a tárcavezető ült tárgyalóasztalhoz az elégedetlenkedőkkel. Később azonban megegyeztek a 15 százalékos béremelésben.

A tárcavezető tavaly júliusban, a trencséni Pohoda zenei fesztiválon jelentette be hivatalosan: augusztus 1-jétől nem hívnak be több fiatalt. Az utolsó sorkatona december 22-én szerelt le. A tényleges katonai szolgálat eltörlésével és a profi hadsereg megalakulásával kapcsolatos törvénytervezetet a parlament is elfogadta, majd az államfő is aláírta, így 2006 januárjában valóban megalakult az ország profi hadserege.

A szaktárcát, a belügyminisztériumhoz hasonlóan, számtalan kritika érte a meghirdetés nélküli közbeszerzési eljárás alkalmazásáért, vagy azért, ahogyan a hadsereg megvált a fölöslegessé vált tulajdonától. Nem egyszer azzal gyanúsították meg a tárcát, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozó egyes katonai intézmények átalakítása részvénytársasággá, csupán rejtett privatizáció – Liška ezt mindig visszautasította. A Közbeszerzési Hivatal ellenőrzése miatt a tárcának azt az egymilliárd korona értékű tendert is félbe kellett szakítania, amelyet terepjárók vásárlására írtak ki.

Államtitkárból miniszter

Liška végül a sajnálatos január 19-i katasztrófa után mondott le. Ezen a napon a magyarországi Hejce község határában lezuhant a KFOR békefenntartó misszióból hazatérő katonákat szállító repülőgép. Saját bevallása szerint lépése nem politikai döntés volt, hanem a szívére hallgatott.

A bársonyszékében addigi államtitkára, Martin Fedor váltotta fel. Saját bevallása szerint nem akart a hátralévő néhány hónapban gyökeres változásokat véghezvinni, csupán folytatni azt, amit elődje megkezdett.

PLUSZOK ÉSZ MĺNUSZO

+ Szlovákia tagja lett a NATO-nak

+ Megkezdődött a hadsereg és a védelmi tárca reformja

+ Véget ért a sorkatonai szolgálat, megalakult az ország profi hadserege

+ Megkezdődött a hadsereg fölöslegessé vált tulajdonának eladása, elajándékozása

– Gyanús egymilliárdos terepjárótender

– A Repülőgép-javító Üzem és a Katonai Erdészet gazdálkodása

– A megsemmisítés céljából eladott tankok botránya – a tankokra nem annak a cégnek a raktárában találtak rá, amelyiknek a tárca eladta ezeket

– Liška máig nem magyarázta meg, miért váltotta le František Kašickýt, a katonai hírszerzés főnökét, akit egyébként még elődje, Šimko nevezett ki

Az Új Szó osztályzata: 1-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?