Megrohamozták a kocsmát, ahol David Bowie énekelt

Canberra |

<p>David Bowie halálának bejelentése óta szinte megállás nélkül üzemel az az ausztrál kocsma, ahol annak idején a Let&#39;s Dance című klipjének néhány jelenetét forgatta a brit énekes.</p>

Több mint három évtizeddel ezelőtt Bowie 650 kilométert utazott Sydneyből az új-dél-walesi Carindába, hogy felvegye az 1983-as sláger videoklipjének néhány részletét a település egyetlen kocsmájában.

A hely jelenlegi tulajdonosa, Malcolm George szerint Carinda kevesebb mint 200 lakójának fogalma sem volt arról, hogy a zenész látogatóba érkezik hozzájuk, és turistacélponttá változtatja szerény ivójukat.

"Az emberek a mai napig bejönnek és megkérdezik, hogy ebben a kocsmában énekelt-e Bowie" - mondta a tulaj, hozzátéve, hogy ma már mindössze egyetlen ember él a városban azok közül, akik szerepelnek a Let's Dance jeleneteiben. 

Malcolm George szerint a brit zenész halálhíre után megrohamozták a kocsmát. "Megállás nélkül üzemelünk" - mondta. 

A jelenlegi tulaj egy évvel ezelőtt vásárolta meg a kocsmát, amely igen lepusztult állapotban volt. A videoklipben a Bowie hátteréül szolgáló falról lepotyogtak a csempék, de végül sikerült rekonstruálni a falat.

A csapos szerint ritkán telik el úgy hét, hogy be ne térne egy-egy turista megcsodálni a falat, amely előtt rendszerint fotózkodnak is.

A 69 éves brit rockzenész, énekes-dalszerző és producer, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát, január 10-én halt meg rákbetegségben.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"215401","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?